Egy meleg srác jegyzetei

lélekharang: általában a templom legkisebb harangja, melyet önmagában haldoklás, illetve halálesetnek, egy lélek e világból való távozásának hírüladására használtak. A lélekharang 1. hívja a híveket a haldokló mellé, hogy imáikkal kísérjék el élete legsúlyosabb perceiben (lélekváltság); 2. tudatja a halál beálltát a hívő közösséggel, s a megszólaltatás módja azt is kifejezte, hogy férfi vagy nő-e a halott; 3. este az Úrangyala imádság után a halottakért való imára hívja a hívőket. A lélekharang a lélekajánlás és a haldoklókról való gondoskodás fontos eszköze volt, főként kisebb városi közösségben és falun. Az élet modernizálása, a kórházi halál gyakorisága a lélekharang jelentőségét háttérbe szorította. A lélekharang nem tévesztendő össze a temetés alatti kiharangozással.

Magyar Katolikus Lexikon

Szerelmes brátim! Vimádjomuk ez szëgín embër lilkíért, kit Úr ez napon ez hamus világ timnücë belől menté, kinek ez napon tëstét tömetjök; hogy Úr űt këgyilméhel Ábraám, Izsák, Jakob kebelében helhezjë; hugy bírságnap jutván mënd ű szentëi ës ünüttei küzëkön jou felől johtatnia íleszjë űt! Ës tiü bennetük. Clamate ter: kyrie eleison!

Por és hamu vagyunk. Az élet illékony, egyszeri és megismételhetetlen. Vigyázzatok magatokra és azokra, akik igazán fontosak számotokra. Mintha minden nap az utolsó lenne.

Mi van akkor, ha érzelmeink lelki hullámvasútján a pálya egyik mélyebb pontján veszítjük el lendületet?

Ötletelek, mint úgy általában mindig. Ötletek is eszembe jutnak, mint általában olyankor, amikor ötletelek. Most éppen az jutott eszembe, hogy hónap elején egy rövid összefoglalóban fogom feleleveníteni, miről írtam egy éve. Hamarosan itt az október, úgyhogy, vigyázz, kész rajt! Vissza a ... múltba!

Ide szorosan kapcsolódik, hogy tartozom még 1-1 befejező eszmefuttatással is. A korábban útjára indított több részesre tervezett bejegyzésfolyam Érzéseink szárnyán szállva címmel található meg a blogban. Első illetve második részét itt és itt olvashatjátok. A harmadik és egyben befejező résszel terveim szerint hamarosan jelentkezem. Azoknak is hasonló hírekkel szolgálhatok, akik a Szingli lét engem is érintő aktuális kérdéseiben mélyülnének tovább. Nemsokára második rész is elkészül. Erre az elkövetkezendő vasárnapok valamelyikén bizonyosan sor fog kerülni. Addig pedig tessenek feleleveníteni az eddig írottakat.

Ez volt a mellékes. Mert ötletelésem mellék és/vagy végtermékeként rengeteg dolog jutott még eszembe. A publikum jobb ha tud róla, hogy remekül érzem magam. Ugyanis életszakaszom olyan fázisba csöppenek lassanként bele, ahol már kevéssé érzem elemi szükségletét a blogolásnak. Valóban azt hiszem, hogy az elmúlt évek alatt jelentett valamit a lehetősége annak, hogy gondolataimat érzéseimet megosszam. Gyakran éltem ezzel. Meg azzal is, hogy elmefuttatásaimat kihangosítva megosszam azokat a nagyvilággal. Ezzel a nagyon egyedi és nagyon személyes hangvétellel bizonyosan nehéz azonosulni olvasóként. Tudom, hogy nehéz nyomon követni és őszinte érdeklődéssel fordulni egy újabb bejegyzés iránt. Egész egyszerűen unalmassá válik egy idő után.

Gondolataim pedig egyre inkább egy új, tematikusabb, rendezettebb és szerkesztettebb blog képe felé terelődnek. Valóban, körvonalazódik egy olyan önismereti blog, ami nem csak érdekes és izgalmas, de időtálló is. Ennek egyik eleme lehet az, hogy korábbi írásaimat fogom figyelmetekbe ajánlani. Ennek lesz része az is, hogy próbálok önelemző módon arról írni és beszélni, ki vagyok én. Honnan jövök, hová tartok és egyáltalán mi történt velem eddig. Hányadán állok a homoszexualitásommal, miként állom meg a helyemet emberi kapcsolataimban. Azt hiszem ez sokkal tágabb kör, mint amennyit a blog "meleg" jelzője megenged, de azt is hiszem, hogy ez itt és most nem is fontos. Annyira...

Persze nem kívánom egyik napról a másikra élesen elkülöníteni a szekciókat, hiszen nekem is szoknom kellene majd a helyzetet. Viszont több elképzelés is él a fejemben. Ezek még egyelőre nem lejátszott menetek, így számítok rátok, Kedves Olvasók! (Látom, hogy vagytok, hiába is próbáltok becsapni! :P)

Tehát...

Tegye fel a kezét, aki velem van és jó ötletnek tartja. Köszönöm! Most az is tegye fel, aki ellenzi a dolgot. Köszönöm!

Őszintén várom az észrevételeket, véleményeket ezzel kapcsolatban. Erre a blog.hu rendszerén keresztül (komment és üzenet formájában) van lehetőségetek.

A mai nap hangulatához egyetlen dal illik. Csak hunyd le a szemed és képzeld el...

John Lennon: Imagine all te people

Imagine there's no heaven
It's easy if you try
No hell below us
Above us only sky
Imagine all the people
Living for today

Imagine there's no countries
It isn't hard to do
Nothing to kill or die for
And no religion too
Imagine all the people
Living life in peace

You may say I'm a dreamer
But I'm not the only one
I hope someday you'll join us
And the world will be as one

Imagine no possessions
I wonder if you can
No need for greed or hunger
A brotherhood of man
Imagine all the people
Sharing all the world

You may say I'm a dreamer
But I'm not the only one
I hope someday you'll join us
And the world will live as one

Valamivel több, mint fél éve Fabien barátom és én úgy döntöttünk, hogy szabadidőnk által szabott keretek között ugyan, de végigjárjuk Budapest gyógyfürdőit és hévizeit, ezekről pedig ki-ki a maga stílusában élménybeszámolót is ír. Február elején a Rudasban jártunk, a mai napon pedig a Király fürdőt kerestük fel, immáron Fabien párjával bővült hármasunk alkotta csapattal.

Így mi hárman vettük be az egykori török fürdőt. Bár külsőre elég bizalomromboló, és talán sokakat el is tántoríthat, határozott célunk volt a bejáratnál tovább jutni, így hát megváltottuk a belépőket. Bár a fürdő török kori, a belseje még is inkább a szocializmus jegyeit hordja magán. A kabin és szerintem a gumi szőnyeg is még az elvtársak kéz- ill. lábnyomait hordozzák. Nem is beszélve az orosz nyelvű, szó szerint, kőbe vésett szabályokról. "A vízbe ugrálni és úszkálni tilos!" - áll cirill betűkkel a falon. A felújításra aligha költöttek az egységes BGYH belépetőkapun kívül. És igen. Ez az a fürdő, aminek néhány éve igen rossz híre ment és nem csak valami városi legenda volt az, hogy egykor a melegek ide jártak, hogy is mondjam... dugni. Többek között. Így aztán megszüntették a kötényes fürdőzést, ma már minden nap "vegyes nap", fürdőruha használta kötelező. Döntse el mindenki magában, ez előny vagy inkább hátrány. A medence választék és a fürdő is sokkal kisebb, mint a Rudasban, viszont az elrendezése hasonló. Középen egy nagyobb sokszögű medence, oldalt a kicsik. Itt is apró világító gombák segítenek tájékozódni: vajon kint világos van-é még. A medencék mérete éppen arányos volt a vendégek számával, mindenki kényelmesen elfért. A Rudasban talán már sokan is voltak, most sokkal tágasabb volt a tér. Gőzkamrák, hőkamrák is voltak, ezeket mi kihagytuk. Kipróbáltuk viszont a medencéket, 32-től a 40 fokosig. Én újfent a legmelegebben éreztem a legjobban magam, viszont néhány perc után már kikívánkozik onnan mindenki. Így a legnagyobb és legkellemesebb 36 fokos medencében ücsörögtünk a legtöbbet.

Persze azon túl, hogy szemlézzük is a fürdőt, elsősorban a pihenés, kikapcsolódás helye és ideje a fürdőlátogatá. Erre bőven jutott idő, hiszen jónéhány órát áztattuk magunkat a vízben. Közben pedig a legkülönfélébb témák is előkerültek. Ahogyan a horoszkóp is írni szokta, szerelem, szex, egészség és még sok minden más is. Például az egyetem és a munka világa is. Én pedig azt hiszem sokkal nyitottabban léptem ki a fürdőből. Hogy is mondjam, talán még zavart is lettem néhány helyzetben, de remélem - és a visszajelzések szerint így van - már sokkal oldottabb és lezserebb vagyok, mint korábban voltam. Ennek pedig nagyon örülök. Egy azonban biztos, egészen felszabadult, már-már egészen gátlások nélküli vagyok a régi önmagamhoz képest. Persze tudjuk, hogy az út nagyon-nagyon hosszú, nekem pedig nagyon-nagyon sokat kell még rajta megtennem. Addig is élvezem a szabadságot és a kötetlenséget.

Örülök, hogy együtt töltöttük a délutánt, ahogyan korábban is, most is csak annyit mondhatok: mihamarabbi folytatása következik!

És srácok, köszi a fuvart is! ;-)

... azt, ha a nem létező kedvesem várna az ágyban egy hatalmas takaróval, előmelegített fekhellyel.

És a jó éjt puszit.

Holnapra pedig már más (is) hiányozna :P

Felötlött ma bennem egy kérdés: kiket hív a tudatlan nép buzinak? És rájöttem, hogy nem tudom megválaszolni a kérdést. Nyilvánvalóan a melegeket. Azt is tudom, hogy én mikor használom. De az ördögbe is, nem tudom kik azok a buzik, akiket egy-egy tüntizés alkalmával az ott jelenlévők emlegetnek. Rejtély. Valaki? Ötlet?

Az én értelmezésem szerint a testi vágyak megélőit buziknak és a lelki igények kielégülését keresőket meg melegnek hívom. Aztán valószínűleg ők pont olyan logikátlanok, amennyire én a rendszert keresem ebben. Szóval megette a fene a kérdést. Jó lenne azért egyszer két "mocskos buzi!" közt megkérdezni az illetékesektől. Gyanítom, hogy pont olyan szitokszó lett mint a "balliberális" meg a "zsidó". Mindenkire rá lehet húzni, aki nekem nem szimpatikus.

Magamat persze sikerült gondolkodóba ejtenem: vajon szét tudom-e választani a testi vágyakat (iszonyatosan megdugnak) és a lelki igényeket (iszonyatosan szeretnek)? Ez a kérdés nem a röviden megválaszolható kategóriába tartozik, így most megpróbálom ezt körüljárni. Annál is inkább, hiszen szingliként pont ez a két vágy, igény foglalkoztat, mozgat meg leginkább, ha a kérdéskör problematikájára tekintek.

Hogy azoknak a sztereotípiáknak, miszerint a mi melegek csak a szexnek élünk, igazat adjak és némiképp le is romboljam, először is állapodjunk meg néhány alapvetésben. Szexuális orientációtól és nemi identitástól függetlenül, a szex jó. Ez az alapvetés pedig sok mindent meg is magyaráz. Például azt, hogy vágyunk rá és szeretjük. Te is, én is. Remélhetőleg még elég sokáig így is marad. Hogy miért kerül előtérbe mégis az, hogy a melegek közt többen volnának, akik ezeket az örömöket keresik, azt nem tudom. Mert, hogy ez nem meleg tulajdonság. Furcsán is nézne ki, ha heteró nők és férfiak nem szeretnék, nem lelnék örömüket benne és csak a fajfenntartás, az utódnemzés szürke feladataként tekintenének az együttlétekre. Kendőzetlenül mondjuk ki, hogy aki él és mozog, az dug is. Vannak akik gátlástalanul és "röptében a legyet is", mások meg a hagyományosabb módon. Ágyban, párnák közt és azzal, akit szeret. És ez a szeretet nem a szex szeretetét, hanem a partnerem szeretetét jelenti. Itt jön képbe az sztereotip képzet, hogy a melegek ilyesmire egyenesen nem is képesek. Ez ott ütközik ellentmondásba a "buziellenes" propagandával, hogy jellemző érvként szokták felhozni, hogy a "négy fal között csinálják", pedig hát kérem, a heterók is ott teszik. Én még nem láttam szexelő embereket az utcán. Akkor mégis mit látnak azok az emberek, akik a homoszexuálisokat a négy fal közé kívánják? Csak nem a szeretetet, ami egy-egy összefont kézben vagy csók formájában jelenik meg? Hagyjuk is ezt a vonalat...
Összességében arról lehet szó, hogy valamiféle féltékenység dolgozhat a gyűlölködőkben. Meg valami megfelelési vágy, megfelelni a társadalmi konvencióknak, elvárásoknak.

A szex tehát jó, megegyeztünk. Ettől még nem lesz buzi senki, a szó fentebb meghatározott értelmében legalábbis. Annyi bizonyos, hogy könnyebb megélni ezeket a vágyakat, ha nincs a családalapítás és a gyermekvállalás kényszernyomása a fejünk felett. Így ez a fajta kalandvágy is inkább a fiatalokra jellemző, ugyancsak függetlenül identitástól és irányultságtól. Partnerek cseréjéről lehetne vitázni, jó-e, szabad-e aztán úgy sem jutnánk sehová. A magam részéről megadom a bizalmat azoknak, akik úgy tesznek, hogy felnőtt módra teszik. Abban pedig semmi erkölcstelent, gátlástalant nem látok, ha két független, felnőtt férfi úgy dönt, hogy egymás társaságát szeretnék élvezni. A zsák megtalálja a foltját, az az érzésem, hogy ezzel másoknak, akik kapcsolatban élnek, aligha ártanak. Vagy a heteróknak. Ahogyan egy nő-, vagy pasifaló heteró sem tesz rosszat. Nincs semmiféle különbség. Innentől kezdve pedig vagy mindenki buzi, aki szexszel, vagy senki.

Hogy túl szabados ez az életstílus? Lehet, de abban én nem hiszek. Amíg mindenki teszi a dolgát és nem mások kárára éli meg saját vágyait, addig ez nagyon is rendben van. Itt ez az egyetlen szabály, aminek meg kell felelni. S amíg nem épül légvár ebből a lufiból, addig lehet, sőt kell is élni a lehetőséggel. Az viszont megelőlegezem: a szex nem minden.

S mivel ennél hosszabbra nem húznám az okoskodást, ezért a szeretetről, lelki igényekről és mindezek összevetéséről majd egy következő részben fejtem ki a gondolataimat.

Az én nagyim egy cukorfalat. Ma este, amikor a lottó számokat töltöttem, hogy még időben feladjam a nyertes szelvényt, a híradó szólt. Az ajánlóban pedig az x-faktor (jelentsen ez bármit), felkonfja volt látható és hallható. Tudjátok, azzal a "eddig még nem látott felvétellel", ami az egészet különlegessé teszi.

Szóval gyanútlanul ülök a fotelban, a nagyi halkan megjegyzi, hogy nem csípi az Alföldit. "Tudod, azért, mert meleg,...azaz homoszexuális." Van mögöttem annyi rutin, tapasztalat, türelem és készség a váratlan helyzetek kezelésére, hogy erre reagálni tudjak. Beszélgettünk egy picit a témáról, a színházról, amit ő csinált, a korábbi Heti hetesben vállalt szerepléséről. Megállapítottam, hogy nem érdekel. De egyem a mama szívét, azt mondta: "Engem csak az idegesít, hogy hallani a hangján." Erre már csak annyit tudtam mondani, hogy ha ez így is van, az nem a mi dolgunk. 

Persze örülök, hogy hozzátette, attól még csinálhat jó színházat, lehet jó szakember. Csak a hangja...

Hát mama, az én hangomból mit lehet hallani? Ugye nem azt, amit a tv, a rádió és az újságok írnak rólam, hanem, amit te magad tapasztalsz. Kedvességet, szeretet és féltő odaadást, amiért ma elfelejtetted időben beadni az inzulint...

Megdöbbentő, mennyire unalmasak manapság a hírek. Minden időszaknak megvan a maga sláger-témája, amivel napokig adásba is lehet kerülni. Ezek mellett éppen csak ott vannak politikusaink és elmebetegeink (ez a csoport akár fedheti is egymást) kirohanásai. Mégis nyugodt kiszámíthatóság, ami jellemzi a híradásokat. Eseti gyilkosságok és tragédiák "színesítik" az amúgy dög unalmas hétköznapokat. Advent idején a karácsonyi lázról és vásárokról, jótállásról. A következő nagy hullám a májusi érettségi-szezon, ami napokig tart és képtelenség nem értesülni arról, hogy Kis Pista a Kukutyini Gimnázium végzős diákja milyennek találta a matek érettségit. Nehéznek. No kérem, az augusztus meg a tanszeres-iskolakeződs hírek időszaka. Laza felvezetés ez a hosszú nyári uborkaszezon után.

Kezd már bosszantani az index.hu tankönyvbeszerzéssel kapcsolatos igen csak negatív propagandája. Jogos hát a kérdés, hogy az oktatásügyben zajló kérdések milyen jövőt vetítenek előre. Hová tart a magyar köz- és felsőoktatás? Előre mutat-e az iskolák államosítása és a tankerületi rendszer? Mire jó a blogona-rendszer?

pont. pont. pont.

Nézzük csak, mi fán terem a KELLO. Csontig lerágott téma ez már, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy az állami "nemzeti" Könyvtárellátó rendeli és szállítja a tankönyveket. Rövid kitérő: a KELLO nevét az iskolai könyvtár címleltárkönyvéből ismerem, ahol precízen vezették a gyarapodást és a számlaszámot is felvezették a tételek mellé. Itt láttam először a KELLO nevét, ugyanis az akkor még állami és nem nemzeti KELLO volt az, ahová a könyvtárak leadhatták a rendeléseiket. Milyen meglepő, ugye? Hiszen ez a neve. Manapság pedig a cég felel azért, hogy az iskolák rendeléseit összesítse, megrendelje és kiszállítsa. És ebből van most hatalmas hajcihő. Hát a lóf*szt. Az általános iskola nyolc évét úgy éltem le, hogy a tankönyveket az első tanítási napon (vagy utána!) kaptam meg. Állami közvetítés nélkül. Hírverés nélkül. Gond és probléma nélkül. Mondok jobbat, ami ebből következik. Teljes döbbenettel és értetlenséggel kezdtem a gimnázium kilencedik osztályát. Tankönyvvásár augusztus végén. Sőt, még tankönyvrendelési lapot is kaptunk, kiadóval, kiadási évével, kiadói kóddal, szerzővel tankkönyvcímmel együtt, hogy ami tesótól, szomszédtól megörökölt könyv otthon lapul, azt ne kelljen újra megvenni. Nyolc évig meg semmi. Szóval nekem senki ne hordjon össze baromságokat az apokalipszisről, amiért a tankönyvek csak az első kötőjel második tanítási napra érkeznek meg. Mutassanak nekem egy olyan iskolát, ahol elsején megkezdődik a tanítás és a hiányos felszerelés miatt oldalakat jegyzetelnek a lelkes elsősök. Ja bocs, ők még csak most fognak megtanulni...
Hát igazán nem értem, hol van itt a probléma, biztos bennem, hogy nem látom botrányosnak. Viszont idegesít, hogy ezen nem tudnak túllépni.

Sokan esélyt sem adnak, hogy az államosítás után kezdetét vegye az élet az iskolákban. Az első tanévkezdés a KLIK (milyen idióta rövidítés és ez a hivatalos) azaz a Klebersberg Kunó Intézmenyfenntartó Központ égisze alatt. Nos, én azok közé tartozom, akik bíznak abban, hogy ez is működőképes lesz. A bányászbéka fenek alá csak nem kerülhetünk, ugye...

Volt szó igazgatói kinevezésekről is. Hogy ez is mekkora hülyeség. Nem tudom, hogy az indexen kívül máshol is megírták-e azt a szörnyű hírt, hogy közel 100 iskolában nincs igazgató. Butaság. Van helyettesítési rend, ez nem véletlen. Ahogyan remélhetőleg a helyettesek kiválasztása sem véletlen műve volt és kellő szakmaisággal tudják levezényelni a tanévkezdést. Sőt, az általános rend szerint, ilyenkor az ig. h. megbízott igazgatóként vezeti az iskolát addig, amíg nincs kinevezhető vezető az iskola élére. Ilyet írni... Nincs igazgató... Ez több, mint pontatlan és pongyola...

A pedagógus bérek emeléséhez néhány személyes megjegyzés. Ideje volt. Neked, kedves olvasó, neked mennyit ér most meg, hogy a tanítónénid megtanított olvasni, írni és számolni. Mennyit ér a tudás, mennyit a képesség, amire szert tettél a tanügyi éveid alatt? Mert a kormánynak nettó 100 ezret sem.* Becsületes dolog, hogy emelik a béreket, de még így is durva aránytalanság áll fenn az "elvégzett" munka és a felelősség tekintetében.

Más vizekre evezvén ejtsünk szót a másik díszpéldányról is, a felsőoktatásról. Mert a közoktatás és az oktatáspolitikai vezetés vergődésén túl, van még néhány igazán érezhető hibája is a rendszernek. Címszavakban az egyéni tanrend, a versenyjelentkezés és a blogona-rendszerű oktatás. Aki volt egyetemista az elmúlt években, az tudja mire gondolok, aki nem, az majd tapasztalni fogja. Azok kedvéért, akik más terveket szőnek, most nem kezdek bele a regébe. Egy kalap hígtrágya az egész. Súlyos hibákkal. Sem hallgató, sem oktató, sem a háttérben dolgozó adminisztráció nem haszonélvezője a rendszernek. Kárvallottak vagyunk egytől egyig. A kérdés inkább az, hogy akkor miért tartjuk fent a fenntarthatatlant. Őszintén kíváncsi lennék, hogyan zajlott a jelentkezés a neptun előtti időkben. Tömegverekedéssel a tanulmányi osztály előtt? Aki hangosabban ordított? Vagy egyszerűen emberi módon, ésszel és józansággal megoldható feladat volt, hogy elkezdődhessen a tanév. Mert ez most nem több, mint lutri.

S ha már szerencsejáték. Azt hiszem mostantól Hoffmann Rózsa, Klinghammer István és a Balogh Erőforrás miniszter úr személyes irányítása alá vonnám a Szerencsejáték Zrt-t is. Hiszen az alább felsorolt változások sok mindent tükrözhetnek. Megbecsülést, gondoskodást és nagyobb "rendet". Meg azt is, hogy az egész túléléshez csak szerencse szükséges.

_________________________________

* közalkalmazotti bértábla szerint egy kezdő általános iskolai tanító bruttó havi alapbére F fizetési osztályba sorolva, 1. fizetési fokozatban bruttó 122.000 Ft azaz százhuszonkettőezer forint, ami nettó 79.910 Ft azaz hetvenkilencezer-kilencszáztíz forint. Hát kösz...

Ha képekben és szimbólumokban gondolkodunk, én elég gyakran teszem azt, akkor az ősz az elmúlás és a halál szinonimájaként, szimbólumaként jelenik meg. Igazán nem szeretnék senkit depresszióba taszítani, de kinézett valaki az elmúlt napokban az ablakon? Esetleg sétált odakint? Az ősz itt van!

Az időjárás hamar fordult a napos száraz időről a borongós, esős, már nem annyira kellemes időre. Még a szél is feltámadt, a Napocska sem melegít már olyan kellemesen, pedig szeptemberben még igazán jól szokott esni. Dörög. Lassan elkezdődik az iskola, a veteményesben már csak a paradicsom terem még egy-két friss gyümölcsöt.

Elgondolkodtam, milyen is a viszonyom az ősszel. Rájöttem, hogy ez a kedvenc évszakom. A sárga-bordó átmenetes leveleivel, a hosszú álomra készülő természettel, az utolsó gyümölcsökkel. Még az iskola is ilyen, egy picit már azt is várom. Lehet pont ezért gondolom úgy, hogy az ősszel nem véget ér valami, hanem elkezdődik. Felkészülés a télre, és elkezdődik a tavaszvárás hosszú időszaka. Pedig menyi izgalmat rejt az ősz! Lehet faleveleket gyűjteni, makkot, gubacsot, gesztenyét. Hullani fog a dió meg a mogyoró a kopasz fákról.

Azt hiszem, ma már pizsiben alszom az alsógatya helyett és az ágyhuzatba is belehúzom a takarómat. Ha így megy tovább, hetek múlva már forró kakaót szürcsölgetve kucorodok le a könyv mellé, amit a tavasszal tettem félre erre az időszakra. Nyolc órakor már sötét volt kint. Mit lehet tenni, itt van az ősz. Újra.

Rengeteg kihívás, új cél született ezen a nyáron ezek eléréséhez pedig mozgékony, aktív őszi-téli időszak elé nézek. Ebben a cudar időben pedig egy valamire biztosan több idő fog jutni: magamra és a belsőmre. S hát, ha úgy alakul, másnak is jut majd télen a meleg szeretetemből. :-)

"Vele álmodtam, róla álmodtam az éjjel..." - kezdődik az ismert táncdalénekes, a néhai Szécsi Pál egyik slágere. Nos, én nem a dalban emlegetett Karolinával álmodtam, hanem egy szép fiúval.

Különös, mert az álmaimban előforduló helyek és alakok is általában teljesen lehetetlenek és valótlanok szoktak lenni. Mégis, láttam ezt a srácot egy ágyon fekve, szőke hajjal, iszonyat jó testtel, gyakorlatilag tökéletesen. Félmezetelenül, farmerban. Sokat elárul ez a gondolataimról, amik tényleg sokkal ártatlanabbak, mint amúgy mostanában szoktak lenni. Azt hiszem könnyen elfogadnám a helyzetet, meg a srácot is. A különös ebben az álomban az volt, hogy úgy érzem, éreztem, hogy ez a srác nagyon is valós, létező alak. Korábban sosem volt hasonló gondolatom az álmaimról. Most viszont erős a gyanúm, hogy a srác él, létezik, talán ő is álmodott velem. Ugye milyen jó volna? Egyszerűen csak megálmodni a jövőt, megálmodni a párunkat, az egyszeri kalandokat.

Van ebben a történetben valami vágyakozás is. Nem egy szexre éhes fiatal vágyakozása, hanem a szépségre nyitott és azt megismerni vágyóé. Sokkal inkább csak megérinteni, hozzá simulni, összebújni és egy hatalmasat aludni. A ma délutánt ennek jegyében aludtam át, de nem álmodtam vele újra. Talán még visszajön és a folytatásról is mesélni tudok.

Amikor egy meleg fiú először találkozik a saját identitásával, bizony elveszettnek és egyedülinek érezheti magát. Valójában sosem gondoltam azt, hogy egyedül vagyok ezzel, azt viszont igen, hogy jelen pillanatban nincs kivel erről beszélgetnem. Ez hiányzott a legjobban és hiányzik még ma is. Ma hiányzik, tegnap viszont nem hiányzott. Egy kedves ismerősömmel, mondhatjuk úgy, valójában ismeretlen ismerősömmel találkoztam a Margitszigeten.

Kiderült az is, hogy nem csak a melegségem az, amivel nem vagyok egyedül. Hiszen az szemléletet és utat, amit a sajátomnak vallok, legalább annyira hittem egyedülinek, mint ahogyan sokan gondolják ezt magukról, amikor először találkoznak a homoszexualitásukkal. Így ebben az esetben is végtelen megerősítést és további lendületet kaptam. Vannak és élnek az ismerőseim közt, akik képesek és meg is élik nem csak identitásukat, hanem érzéseiket is.

Azt tapasztalni, hogy figyelemmel és megértéssel találkozom, sajnos nem hétköznapi. Szerencsés helyzet, amikor megértik és átérzik a mondataimat és azok jelentését. Mindezek mellet és ennek központjában pedig az Én van. Egoizmus és nagyképűség nélkül. A szerény és az önmagát ismerő, szerető, megbecsülő és kritizáló Én. Ebből tud kinőni és formálódni a Te és az Ő, na meg persze a Mi. Mert amíg én nem vagyok, addig nincs Te, nincs Ő és Mi sem vagyunk igazán. Így hát tegnap nemes egyszerűséggel (újra) megszülettem.

Köszönöm az élményt és a hosszú beszélgetést!

Országszerte ünnepi tűzijátékkal, egész napos programokkal várták az ünneplő közönséget államalapító királyunk, Szent István ünnepén. Szeretném hinni, hogy ez az ünnep a miénk. Amikor közös gyökereinket, az ezer éves keresztény Magyarországot, közös történelmünket ünnepeljük. Szent István nagyságáról majd egy év múlva, most az ismert rockoperából vett részlettel emlékezem meg, első királyunknak szentelve ezt a bejegyzést.

"Hálás a szívünk, zengjen az örömünk,
Szép Magyarország édes hazánk."

Egy hete indított sorozatomban annak próbálok utána járni, milyen nehézségek adódhatnak egy fiatal meleg életében. Színesítve ezt saját tapasztalataimmal, mások vélekedésével. Nem titkolt célom ezzel teret adni a közös gondolkodásnak. Íme az enyémek, ami lehet vitaalap vagy az egyetlen igazság. Kinek mi. És persze a legfontosabb, hogy érzéseinket megéljük. Ez a legfőbb üzenet. Legyen az határtalan öröm, boldogság avagy félelem, harag és csalódottság. Ezeknek helye van az életben. Ezek adnak nekünk szárnyakat, amivel fel tudunk emelkedni egy-egy mélyrepülés után.

Az előző részben érintettem néhány olyan helyzetet, amibe egy meleg kamasz/fiatal kerülhet. A kamaszkor és a melegség, mint problémakör persze ennél sokkal nagyobb. Olyan krízishelyzeteket tartogat, amire rengetegféleképpen lehet reagálni. A folytatásban is ezekkel foglalkozom. A kamaszkor, az otthoni kérdések és a lépéskényszer után azzal, hogy mit jelent a coming out, hogyan fogadhatják ezt otthon.

Ahogyan azt korábban is megírtam már, számomra a meleg lét önmagában hordozza az előbújást is. Egy életet igen nehéz lehet titokban leélni, ezért a léleknek is segítséget hozhat, ha erről beszélni tudunk. Azt hiszem, ha egy coming out gondolta felmerül és a szándék is megfogalmazódik, akkor már réges-rég túl jutottunk azokon a kérdéseken, hogy mi lenne jó nekem? és mit akarok én? Ezeket tisztázva csöbörből vödörbe kerülve a következő kérdés rögtön az: mit fog ehhez szólni a közösség?

Itt fontos leszögezni, hogy erre a kérdésre nem tudok választ adni, ahogyan kétségek közt őrlődve sem lehet felelni rá. Egy nehéz és sorsdöntő beszélgetés előtt tisztán látni embert próbáló feladat, főleg ha a vége is beláthatatlan. Ilyenkor nehéz önmagamban bizalomra lelni. A kulcsszó ez empátia. Egy működő családban vagy baráti kapcsolatban számíthatunk rá, hogy hideget, meleget is kaphatunk az előbújásunkra. Ennek oka az az elutasító közeg, amiben élünk és az, hogy nem vagyunk ahhoz szokva, hogy érzéseinkről és vágyainkról ilyen nyíltan beszéljünk. De a változás ügyében tudunk mi magunk is tenni, ha előbújunk.

Még most is ugyan azok az érzések kavarognak bennem, mint amikor az első előbújásom történt. A gyomrom görcsöl, a lábam remeg, a hangom elcsuklik. Rettenetesen féltem és izgultam. Így utólag persze már látom, nem is volt ez olyan borzasztó. Akár az érettségi... :P Ma már odáig jutottam, hogy magabiztos hangon, szégyenérzet nélkül tudok beszélni a másságomról és pont így tudom elmondani a hozzám közel állóknak.

Azt emlegettem hogy, a kulcsszó az empátia. Nem csak a minket meghallgató fél empátiája. Bár mi vagyunk rászorulva, mégis előnyhöz jutunk, ha mi magunk is empatikusak vagyunk a minket hallgatóval szemben. Ha megértjük, hogy ez bizony számukra is nehéz és feldolgozandó infó. Egy kialakult képet döntünk vele romba. Ezek persze mind igazak akkor is, amikor önmagunk elfogadásáról van szó. Nem is nagyon lehet ezt a kettőt szétválasztani. Az érzések szinte ugyan azok. És a folyamat is. Elengedni valamit és elfogadni az új helyzetet egy gyász hosszú folyamatát takarja. Persze sokkal nehezebb formaságok nélkül (fekete ruha, ravatal) elveszíteni és elbúcsúztatni valakit, aki továbbra is a körünkben marad. Kudarcélmény lehet ez szülőnek és meleg gyereknek egyaránt.

Előbújásaim történetei szerintem megtalálhatók a coming out címke alatt, ezért ezek részletezésétől most eltekintek. Tapasztaltam már elfogadást és elzárkózó elutasítást is. Azt is megéltem, hogy milyen folyamatai vannak a gyásznak. A kezdeti sokk után a tagadás a legnehezebben elfogadható. Én úgy éreztem, identitásomat és ezzel együtt engem kérdőjeleznek meg, amihez senkinek nincsen joga. Más kontextusban tapasztaltam meg az ezt követő önmarcangolást. Ez egy teljesen "logikus" lépés. Hiszen a szülő eredményességének mércéje a gyereke. Manapság pedig nem eredmény, ha valaki bátran beszél érzéseiről és azokat meg is éli. Pedig ez az igazi eredményesség. Amikor az igazságérzete, lelkiismerete az őszinte útra tereli a vívódó kamaszt. Ezért elismerésem minden sorstársamnak, aki ezeket az akadályokat átlépve képes másságáról beszélni, azt feltárni és megmutatni. Mindeközben és ez alatt persze folyamatosan bombáznak minket a különféle érzések kívülről és belülről. Ijesztő szembesülni először akár az elfogadásról, akár elutasításról legyen szó.
Amikor először fogadták el a másságomat, akkor férfiasan bevallom, nem nagyon tudtam vele mit kezdeni. Nem erre számítottam. hihetetlenül pozitív élmény volt, de akkor és ott felfoghatatlan. Egyből arra gondoltam, hogy ez ebben a formában biztosan nem is igaz. Ezeknek a félelmeknek az igazolására vagy megcáfolására a legjobb módszer, ha időt hagyunk rá. Türelemmel és céltudatossággal fordulunk a kérdéshez.

Nekem szerencsém van. Azok, akik most fognak találkozni valódi énjükkel és az előbújáson gondolkodnak, ők is szerencsések, ők sincsenek egyedül. A továbbiakban még néhány olyan segítséget ajánlok, ami nem csak az előbújásban, hanem az elfogadásban is segíthet.

Legelőször a melegvagyok.hu oldalt ajánlom. Anno én is megírtam a történetem, ez azóta lekerült, de itt a blogban talán még elolvasható. Erőt lehet meríteni és közvetett tapasztalatot szerezni. Jó látni és érezni, hogy másokat is hasonló érzések dúlnak fel legbelül a másságuk kapcsán.

Ide tartozik, de külön hívom fel rá a figyelmet. A fenti honlapon érhető el a Meleg szemmel videóblog is. Rövid, 10 perces kisfilmekkel dolgoznak fel különféle témákat. Köztük az előbújással kapcsolatos kérdéseket is.

Harmadikként említem meg Fischer Eszter pszichológus könyvét, ami a Meleg a gyerekem?! címet viseli. Szerettem volna erről hosszabban írni, de miután megvettem, gyorsan kiolvastam és anyám kezébe nyomtam. Azóta úgy el dugta, hogy apám ne találja meg, hogy azóta is azt állítja nem tudja hová rakta. Pedig ez a kis könyv remekül összefoglalja mindazt, amiről én is írtam eddig. Különböző problémákat vet fel, amire különböző nézőpontokat próbál megmutatni, bemutatni. Nem csak a szülőnek segítség. Nekem például segített megérteni, mi zajlik le bennem, másokban, hogy mi ez az egész, amit homoszexualitásnak hívunk. Széles mosollyal olvastam, mert a gondolatai közel álltak a sajátjaimhoz.

Végül, de nem utolsó sorban ajánlom mindezek közül az általam leghatékonyabbnak vélt segítő lehetőséget. Ez pedig a segítségkérés. Tanártól, iskolapszichológustól, házi orvostól, telefonos lelkisegély-szolgálattól vagy olyan más felnőttől, akiben bízunk és a segítségére is számíthatunk a kérdésben.

A gyakorikerdesek.hu-t kifejezetten kerülni érdemes. A különböző chatek névtelensége csábító lehet, ezt mindenki mérlegelje maga. Sajnos olyan hivatalos és megbízható(bb) információs oldalt, mint az a-ha.hu vagy a kamaszpanasz.hu, meleg témában nem ismerek.

Összességében tehát az előbújás sosem csak az adott pillanatban kimondott szavakat jelenti, hanem a folyamatot, ami azt követi majd. Ennek a lépésnek a megtételére bátorságra és akaratra van szükség. Nekem pedig meggyőződésem, hogy idővel adni fogja magát, addig pedig a továbbiakhoz szükséges erő gyűjtésére is lehet koncentrálni. A coming out feltételez már önismeretet és önbizalmat is. De ezt mindenki maga érezheti majd meg igazán.

Egy hét múlva a vágy-szex-szexualitás kényes hármasának témájával folytatom.

A héten már jeleztem, hogy a blog ünnepeli megszületésének második évfordulóját. Azt is ígértem, hogy unalmas és többször elsütött számadatok helyett valami mással készülök. Egészen tegnapig fogalmam sem volt, pontosan mi lesz az.

Az viszont elengedhetetlen, hogy visszatekintés nélkül menjek el az elmúlt két év mellett. Ugyanis ez a két év rengeteg idő, ami értelem szerűen rengeteg eseménnyel is jár. Ezekről jórészt írtam is a blogban, valódi krónikája ez az elmúlt időszaknak. Rengeteg önismereti munka áll mögöttem. Nettóban is több, mint 300 óra. Ezt egészíti ki gyakran a blog. Ezért rengeteg ilyen hozadékot köszönhetek az írásaimnak és az annak nyomán megindult gondolkodásnak. Teret engedtem az érzéseimnek. A blog elég jó gyakorlóterepet jelentett ezen a téren, nem csak a negatív érzéseim és a rossz hangulatom kimutatásában, hanem az örömeim megélésében is. Elvitathatatlan, hogy mennyivel nyitottabb és lazább lettem. Örülök annak, hogy ezt az utat megoszthatom másokkal, hogy egyesek velem tartanak. Új ismeretségeket, barátságokat is jelentett az elmúlt két év. Olyan egyéniségekkel találkoztam, nem csak a virtuális, hanem a valós térben is, akiknek ezúton is köszönöm a nyitottságukat. Köszönöm, hogy megismerhettem őket, mert ezzel engem és az én személyiségemet építették, gyarapították saját látásmódjukon keresztül. Ez egy nem várt, de nagyon kellemes oldala a blogolásnak.

Túl vagyok néhány kapcsolaton, az első csókon, elveszítettem a szüzességem, előbújtam és még sorolhatnám, mi minden alakította a blog témáit meleg vonatkozásban. Van ebben némi tanító, példamutató célzat is. Vagy sokkal inkább valami, ami szerintem közelebb hozhatja nem csak a mássággal ismerkedő meleg embereket, hanem a nyitott és megismerésre vágyó heteroszexuálisokat is.

Összességében elégedett vagyok és pozitív nyugtával nyitom meg a harmadik évadot. Előzetes nélkül, hiszen az életem kiszámíthatatlan. Bízom, hogy a folytatásban is megmarad a lendület, hogy az írásaim új és új olvasókhoz érnek majd el. Hiszek abban, hogy amit és ahogyan teszem, az túlmutat az önös érdekeimen és valóban adni, nyújtani tud valami pluszt.

Végül a meglepetés, amit nem is magamnak köszönhetek, ez tényleg egy ünnepi ajándék. Elkészült ugyanis a manapság futó Vodafone reklám zenéjének teljes verziója. Sajnos még hivatalos szöveg nélkül. (Bár elkészítettem egy alternatív szöveget, ezt még nem közölném :P)

Hát akkor...

Isten éltesse a blogot második születésnapja alkalmából, ezzel a dallal köszöntöm magamat és az olvasókat!

Antilope Kid feat Judie Jay - Magical

Give me something I can believe in,
Give me something I can live for.
As far as we stay together,
I lived for something magical.

Every moment I spend with you,
Each minute makes my dreams come true.
I'm sure you feel like I do,
I'll never love anyone, but you.

I can read your mind and you can ease mine,
You and I can rise to be divine

Give me something I can believe in,
Give me something I can live for.
As far as we stay together,
I lived for something magical.

’Cause without you I might stop breathing,
My word won't have no meaning.
Need you to be my shelter,
Need you to be my miracle.

Tell me I'm not overreacting,
Tell me thats just how you're feeling.
I need to know that your answer,
Won’t leave me breathless and shattered.

I can chancge, I can, can really try,
Give me just one chance and I shine.

Give me something I can believe in,
Give me something I can live for.
As far as we stay together,
I lived for something magical.

 Every moment I spend with you
Each minute makes my dreams come true
I'm sure you feel like I do
I'll never love anyone, but you

 Give me something I can believe in
Give me something I can live for
As far as we stay together
I will not feel so horrible

Kedveseim, úgy gondoltam mégsem megyek el önálló bejegyzés nélkül a tegnap történtek mellett.

Ugyanis számtalanszor csókolóztam már emberek közt, mindenféle atrocitás nélkül. Engem boldoggá és elégedetté tett, hogy megtehetem. Senkit nem zavart, még rosszalló tekintetek sem találkoztak össze a hátunk mögött. Bár nem úgy élem a mindennapjaimat, hogy a nagyvilág tud a másságomról, vannak olyan fundamentumok, amelyekről nem mondok le. Ilyen például a csók is, már ha ilyesmit lehet így nevezni. Mert azt gondolom, hogy semmi ízléstelen vagy erkölcstelen nincs abban, ha egy férfi és egy nő, esetleg két férfi vagy két nő csókolózik egymással. Szerintem azok, akik úgy gondolják, hogy van, feltehetően fogalmi zavarban szenvednek. Tisztelt Publikum! Egy csók nem egyenlő a "száraz-szexxel", aminek egyébként legnagyobb gyakorlói azok a tinik, akik úton-útfélen nyalják-falják egymást. A Városligetben gyerekekkel sétáló anyukák közt andalogtunk. Senki nem sikított fel és takarta el a gyereke szemét. A buszon leülök azok mellé is, akik a Pride másik oldaláról tartanak hazafelé. Észrevétlenül. Miről van mégis szó?

Az identitásom, a vágyaim megéléséről. Keretek közt, az együttélés szabályait betartva.

Tavaly nyáron, a budapesti Euro Games névre keresztelt sportrendezvény és a Pride kapcsán a Klub Rádió Ötös c. műsorának blogger perceiben elmondtam, nem érzem úgy, hogy máshol volna helyem. Ezt most is tartom. Nekem itt és most, ebben az országban van helyem. Itt és most, ahol szabad lehetek és önmagam. Akkor elmondtam a beszélgetésben, hogy mindenféle gátlás nélkül tudnék csókolózni a körúton, miközben kézen fogva sétálok. Jelentem, ebből sem lett közszeméremsértés. Sőt, egyszer egy útszéli virágárus még rózsát is kínált nekünk.

Nekem is sok minden bántja a szememet. Rengeteg a szerencsétlen sorsú hajléktalan embertársunk, akiket észre sem vesz a tömeg. Én köszönöm szépen jól vagyok, boldog vagyok és szerencsére nem kell nélkülöznöm. Vannak, akik megérdemlik a figyelmet. Azok, akik elégedetlenkednek és gyűlöletkeltők, érdemes lenne önvizsgálatot tartaniuk. Hol marad az empátia? Egy rákost sem alázok meg, rúgok belé, miért teszem ezt meg másokkal? Szerintem ez a fajta uszítás túlmutat a homofóbián. Emberek vagyunk! Te is, én is, meg aki halálos beteg, még ő is. Még ő is ember!

Képzeljük csak el, benned és bennem több a közös, ami összeköt. Mindannyian Emberek vagyunk, így nagybetűvel, ami már önmagában is sok-sok közöst magában hordoz. De lehet, hogy te is jársz egyetemre, hogy szereted a krémest, hogy kék a szemed. Nyissunk ezekre és ismerjük meg egymást! Függetlenül attól, hogy én meleg vagyok, ezek közös pontjaink. Miért a különbözőséget keressük? Két egyforma ember úgy sincs. Viszont ez a sokszínűség adja meg az élet izét. Hogy én a pirosat szeretem, neked a kék a kedvenced. Én a fiúkat, te pedig a lányokat szereted. Ebben is van valami közös. A szeretet, aminek valóban ereje van. Érdemes lenne ennek az erejét használni a munkában, a hétköznapokban egyaránt. Ha kiegyensúlyozott, boldog, harmonikus és békés emberek módjára viselkednénk, többre is vihetnénk. Az vesse rám az első követ, akinek rosszul esik pár kedves szó reggel. Egy mosoly. Ezeket mi tudjuk egymásnak adni. Én, melegként, te heteróként. A mosoly és a kedves szó értékfüggetlen és az egyénből jön. Ahogyan a szeretet is.

Én homoksként abban hiszek és azt tapasztalom, hogy ez mutathat előre. Hogy bátran foghatom meg a barátom kezét. És bátran fogom meg. Csókot is lopok majd, akár a Harminckettesek terén, akár a szobámban. Embert ezzel nem ölök. Ellenben azokkal, akik gyűlöletükkel és kirekesztésükkel értékes életeket tehetnek tönkre. Szeressük egymást gyerekek. Mindenki úgy, ahogyan tudja szeretni a másikat. Gondoskodással, féltéssel, csókkal, öleléssel.

A tegnapi szomorkásabb este és 3-4 óra alvás után ma egy hihetetlen napon vagyok túl. Egyszerűen kerek volt így.

Először is elkészült az új bankkártyám, így lezárhatom a kalandomat az OTP-vel. Számít kit választok. Ti kinél bankoltok? ;-) Mint kiderült, hiba csúszott a rendszerbe, ezért nem kaptam meg, több mint egy hónapja igényelt kártyámat. Türelmem elfogyott, beslattyogtam, kiderült, hogy ott őrizgetik nekem. Vajon értesítettek volna, ah én tovább várok?

Aztán nyakamba vettem a várost, hogy beszerezzek ezt-azt. Például egy málnás síkosítót. Tök jó illata van. Színben pedig illeni fog a játékomhoz. Ma este ki is próbálom. :P Már kínosan sem érzem magam, ha az óvszeres polc előtt kell megállnom, így ez a dolog egészen lázba hozott, úgyhogy bevásároltam. Mint mondtam, ez egy pozitív nap volt, így optimista vagyok. Így most csak arra tudok gondolni, hogy ha már felszerelkeztem, akkor előbb utóbb betoppan valaki, vagy betoppanok valahová. Konkrét tervem nincs, de középtávon talán változhatnak is a dolgok. Az optimizmus most ezt mondatja velem.

Akartam venni néhány alsót is, erről viszont lebeszéltem magam. Nem vagyok teljesen képben a financiális ügyeimet tekintve. Az említett bankváltás miatt és egyéb kintlévőségek most szűkre szabják a határaimat. De azért egy fél órát gondolkoztam felette. Végül nem vásároltam. Egy ismerősöm egyszer azt mondta, a buzik válltáskát hordanak. Ma hátizsák volt a hátamon és tényleg úgy éreztem, nem vagyok buzi. Mondhatom, ez szörnyű érzés volt. Tényleg. Szeretem érezni és tudni, hogy ki vagyok. Sokkal határozottabb és magabiztosabb vagyok olyankor. Éppen ezért arra gondoltam, hogy... (és ez a kérdés rázza most a villamost) ... kellene nekem egy szivárványos karkötő. Tudjátok, az a fajta, amit barátságkarkötőnek is hívnak és kézzel készül. Így néz ki. Lehet ilyet kapni valahol? Akinek infója van róla, ne hallgassa el előlem, feltétlen hagyjon üzenetet valamilyen formában. Esetleg el tudom fogadni, ha valaki meg lep vele. Egy nagy-nagy köszönettel tudom megfizetni a fáradozását. :-)

Már érzem, hogy csapongok, ezért még néhány általános megjegyzés, ami a nap fényét emelte. Például tök jó dolog, hogy a város teli van irtó helyes fiúkkal. Öröm így az utcára lépni. :-) Még az sem bosszantott, hogy egy percre csukom csak be a szemem, és megállókat neveznek át, villamosvonalakat szakítanak ketté. Nem tudtam, hogy imádott 61-es vonalamon megszűnt létezni a Karolina út megálló és galád módon Alsó-hegy utcává keresztelték. Most frissíthetem a rendszeremet. Pedig milyen jól rímelt a BAH csomópont, Budaörsi út, Karolnia út, Villányi út hármasa, azaz négyese.

Ami kevésbé pozitív vagy optimista, sőt kifejezetten dühítő, arról bizonyára olvastatok már. Annyira felbosszantott, hogy elmennék arra a vasárnapi piknikre, csak ott lesz egykori osztálytársam is, aki egy barom joghallgató és LMBT-támogató. Vele nem szeretnék összefutni. Ez személyes kérdés, ezért mindenkit arra kérek és bátorítok, hogy menjen el a vasárnapi megmozdulásra. Részletek itt.

Ennyi volt a mese mára. Akármennyire éreztem ma jól magam, estére szétestem. Amikor visszaolvasom majd ezt a bejegyzést, látni is fogom mennyire. :D

Réges-rég éreztem úgy, hogy kedvem volna elbújni. A gondolataim és érzéseim elől. Néha túl kuszák, én pedig gyengének és erőtlennek érzem magam a kibogozáshoz. Most is valami hasonlót érzek. Egy ollóval volna a legkönnyebb szétvágni ezt a csomót.

Húsz éves vagyok, fiatalnak és energikusnak tartom magam. Tele tervekkel, ötletekkel és jó szándékkal. Egyre határozottabb, tudatosabb, napról napra magabiztosabb. Jól kezelem azokat a konfliktusokat vagy válságos helyzeteket, amibe olykor csöppenek, könnyebnek érzem a problémamegoldást. Egyre szélesedik a világ, sokkal nyitottabb vagyok, mint akár csak egy éve.

Most viszont feltöltődésre vágyom. Ingerek és emberek nélküli világra. Egy erdő közepén, egy lakatlan sziget szélén, bárhol. Friss levegőre, madarakra, a természet hangjaira, hogy azok legyenek a sajátjaim. Ezek tudnának igazán segíteni. Talán 5-10 perc is elég volna. Ott és akkor sokkal könnyebben menne minden, mint ebben a lépéskényszeres világban. Nehéz megfogni, mi zavar most leginkább. Több összetevős a dolog. Az egyik talán összefoglalható azzal, hogy elvesztettem a bizalmat és az akaratot. Abból talán még maradt is valamennyi, mert nagyon is szeretnék új embereket megismerni, barátokra és barátra lelni. Viszont ebben már nem bízok, nem hiszek. Ezért az akaratom is alább hagyott. Lehetek bármennyire agilis, határozott és magabiztos, most elbizonytalanodtam, mit akarok. Hogy tényleg akarom-e? Tényleg akarom, hogy remetemód éljek? Akarom-e, hogy tegyek valamit ellene? És ott vannak a nyilvánvaló vágyaim. Ott van az igényem arra, hogy ezek teljesüljenek. Valódi kérdések ezek? Vagy megválaszolt problémák és már csak a cselekvést odázom. Ezzel pedig elérkeztem a második körhöz. Nincs már további erőm ahhoz, hogy ennél nyitottabb legyek. Nincs ennél több időm a lehetőséget keresni. Hát akaratom van-e? Nem biztos, hogy tetszik nekem a cselekvés. Bezárva érzem magam a világba, ahol élek. Nincs hová bújnom ezek elől a megválaszolásra váró kérdések elől. Pedig tudom, hogy ott van a fény az alagút végén és itt van a válasz is. Bennem. Csak a kirakóst kell összeraknom, hogy tudjam. De tudnátok, hogy én mennyire utáltam a puzzle-t kiskoromban...

Nagyon is tudom, mit akarok. Valakinek a fülébe súgni mindezt. Valakinek, aki szeret és elfogad, aki velem van és támogat. Valakinek, akit szeretek és elfogadok, akivel vagyok és akit támogatok.

Annyira ambivalens érzéseim vannak most. Feketék és fehérek. Átmenet nélkül. Hová tűntek a színes ceruzáim? :P

Hamarosan betölti második életévét a blog. Már zakatol az agyam, mivel lephetném meg, elsősorban magamat, a jeles alkalomból. Szeretnék a szokásos szó szerinti számvetésen, statisztikákon túl, valami többet. Valami nagyobbat. :P Ötletek?

Hihetetlen, milyen gyorsan telik az idő. Ezt akkor érzékeli az ember a legjobban, ha iskolába jár, vagy gyereke van. A nyugdíjig hátralévő 40 év nem mutatja valami jól az idő múlását. Megint mások, megint másképp számolják. Nekem itt van ez a blog és azt hiszem sokat köszönhetek neki. Olykor még büszke is lehetnék rá. Szóval vágom a centit, pénteken ünnepelünk. Addig is... még jelentkezem!

Több okból is úgy határoztam, hogy blogomra kiteszem a 18-as karikát. Elsősorban ennek gyermekvédelmi okai vannak. Fontos, hogy minden olvasó tisztában legyen, mit kaphat az adott oldalon. Nos az én oldalamon előfordulhat, hogy szándéka vagy akarata ellenére valami felnőttes írásba botlik. Másodsorban jogi. A 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény rendezi az ilyen jellegű kérdéseket. Kinek van kedve ilyesmibe bonyolódni? Utánanéztem, a kamaszpanasz.hu "szex" témakörébe gyűjtött cikkei is hasonló képpen, a weboldalon elhelyezett figyelmeztetéssel futnak. Érdekes, hogy az a-ha.hu szexuális felvilágosító oldal sehol nem figyelmeztet a nyílt szexualitásra. Ha csak ezen múlik, vállalom a meleg szexuális felvilágosító oldal szerepét. De lépjünk ezen túl. Harmadsorban nem lesz több szex vagy erőszak, csupán azt szeretném, hogy a böngészők és én is biztonságban legyek. Tény, hogy a lépés után lesznek szexualitás témáját is érintő bejegyzések, de egészséges szemléletű és 18 éven aluliak számára is fogyasztható stílusban.

Különben mekkora álszentség ez, miközben éppen a napokban fogadják el a törvényt arról, hogy mi nem számít szexuális visszaélésnek, legalizálva ezzel a 14 éven aluliak etyepetyéit?! Pff...

Már korábban terveztem, hogy igyekszem egy átfogó és a részletekre is koncentráló bejegyzést összehozni. Mindig valami olyan elképzelés él a fejemben, hogy majd egy nagyon profi és egyébként is minden apró részletre kiterjedő cikket írjak különféle, főként melegeket érintő kérdésben. Erről mindig nagyon nehezen tudom lebeszélni magam, nem vagyok szakértője a témának. Csupán érzéseim vannak és képességem arra, hogy rátekintsek ezekre a folyamatokra. Fel tudok vázolni a fejemben élő, lehetséges képeket. Erre fogok most vállalkozni. Teszem mindezt azért, mert legutóbbi bejegyzésemhez fűzött megjegyzés elindított bennem egy hosszú gondolatsort. Teszem mindezt azért, hátha olvassa néhány zöldfülű, akinek segítséget jelent majd, hogy mások gondolatait is megismerheti. Példamutatás. Ez a célom. Egy picit arra, hogyan lehet ezt csinálni, és picit arra, még hogyan lehetne. Hogy bátran találja meg mindenki a saját útját. Ez lehet a cél.

Mielőtt belecsapnék a lecsóba, íme az alapeset, illetve néhány kulcsszó, kérdés, amire választ szeretnék kapni. Adott egy 16-19 éves kamasz srác, történetünk főhőse meleg. Megannyi problémával kell szembenéznie. Nem csak az önelfogadással, hanem mások előítéleteivel is. Olyan nehézségekkel, amelyek abból fakadnak, hogy ő meleg. Coming out, egyáltalán megélni a melegségem, ezzel a családban boldogulni. És persze mindezeket érzelemmel megtölteni.

A kamaszkor

Jól emlékszem milyen, talán én most élem meg ezt a korszakomat. Amikor az identitásomat keresem; ki vagyok én? A köznapi értelemben inkább értjük azt az időszakot, amikor a gyerek szeret ellentmondani és mindenben az ellenkezőjét tenni, mint ahogyan azt szülő szeretné. Ez a szülői szemszög. A gyerek oldaláról pedig a nyilvánvaló szándék, hogy függetlenebb, hogy önállóbb, hogy nagyobb és felnőttesebb legyen. Krízishelyzet, mivel csupa olyan dologgal találja szemben magát főhősünk, amivel korábban még nem találkozott. Új megoldási stratégiákat kíván. Küzdelmet, lemondást, kitartást, ami meghozhatja a vágyott eredményt. Kalandtúra ez, a kincs pedig a személyiségem. Látni kell: ez minden fiatal felnőtt életében olyan időszak, amire vegyes érzelmekkel gondolunk vissza. Memóriánk pedig szelektál, becsap, hazudik: a jót jegyzi meg a legjobban. Ha őszinte vagyok, nekem is csak "kiskamaszkori" rossz emlékeim vannak. Azóta keresem önmagam és ezt a keresést rendkívülimód élvezni tudom. Kihívások és nehézségek sora. Mit vegyek fel? Elég jól nézek ki? Mit gondolnak rólam mások? Milyen vagyok én? Tényleg meleg vagyok? Ezekre a kérdésekre keresi a kamaszgyerek a válaszokat, pedig sokan a felnőttkorban sem találják a válaszokat. Ebben a folyamatban lehet segíteni a fiatalokat.

Mi a helyzet a csajokkal?

Sok meleg fiú rémálma ez a kérdés. És nem csak azért, mert melegek. Ez csak a ráadás, erről beszéljünk egy picit később. Előtte essen néhány szó a heteró fiúkról és lehetséges hozzáállásaikról ehhez a kérdéshez. Ez az Achilles-sarka a bejegyzésnek. Nem kérdeztem meg heteró barátaimat, milyen érzéseik voltak/vannak ezen kérdést illetően. Jellemzően, azért van egy-két válasz a fejemben. Ez viszont azért lehet csalóka, mert meleg vagyok, noha ezt akkor még "nem tudtam". Zavarba hoztak és nagyon kínosnak érzem még most is az ilyen firtató kérdéseket. Egyrészt, mert ez az én dolgom. Másrészt zavar, hogy erről nem beszélhetek minden helyzetben, amit már a melegségemhez kötök. De jöjjenek azok az általános mondatok, ami "hagyjál a picsába a hülyeségeddel" jelentéssel bírnak egy heteró és meleg fiú szájából egyaránt. Remélhetőleg ismerősen cseng majd. Ilyen például: "Lányok? Ráérek még arra?" Sőt, az is előfordulhat, hogy az idősebb rokonok bátorítanak: "Csak nőkkel ne kezdj!" Kíváncsi lennék, ezt 20-30 év házasság és több gyerek után melyikük gondolhatja komolyan. És vajon hogyan fogadnák, hogy tanácsukat betartva tényleg nem nőkkel, hanem fiúkkal kezdek.

Az viszont igaz, hogy ez a későbbiek során égető kérdéssé válhat egy meleg férfi számára. Amikor már "illik", sőt egyenesen "kell" egy barátnő. Mert a nagyinak, anyukénak, haveroknak produkálni kell valamit. Ha nem, akaratlanul is pletykálkodni kezdenek majd, "talán meleg". Én ebben a coming outhoz vezető kizárólagos és szükséges utat látom. Mások az életfogytig tartó titkolózást, az alibi kapcsolatokat. Itt látszik, hogy ki, mit hozott magával. Milyen stratégiákkal tudja megoldani a problémákat, hogyan tud egy-egy krízist megoldani. Bátraké a szerencse, meg ugye kockázat nélkül nincs igazi siker, ezeket a süketeléseket sokkal nehezebb elhinni, amikor az ember a saját bőrén tapasztalhatja a legkellemetlenebb következményeket. Ezért segíthet a gondolkodás, a közös gondolkodás pedig a legjobban. Ugye ehhez kell egy megelőző előbújás, hogy a kérdéseimet, gondolataimat valakivel megoszthassam. Lásd: blog. :-)

Apa, anya, ő itt a barátom!

Rögtön egy személyes dologgal kezdeném: rettenetesen szeretném ezt a mondatot kimondani. Ez még várat magára. Hogy miért? Mert az énkeresés folyamatában rengeteg a zavaros tényező. A bejegyzést elindító hozzászólásban próbáltam összefoglalni röviden a lényeget. Maradva a kamasz fiúk nehézségeinél, tudjuk, hogy a csajozós kérdések mögött természetes érdeklődés lapul. A szülő féltése, talán az, hogy ezen mérje le nevelésének sikerességét, főleg az apai büszkeség, ami itt számításba jöhet. "Ez az én fiam!" De amíg a fenti mondat akár meleg, akár heteróspecifikus kimondásához eljutunk, rengeteg kérdés merül fel. Ugye bár már csak a tény, hogyan tálalom ezt otthon. Egy fiú számára szerintem nehezebb az érzelmeit felvállalva arról beszélni a vasárnapi családi asztalnál, hogy egyébként randizgat egy lánykával és szeretné bemutatni, mert beleszeretett. Sokkal nehezebb téma az első csók, az első szex, a rengeteg kérdés, ami ilyenkor felmerülhet. Nehéz lehet megtalálni azt az arányt, mi tartozik ebből a szülőre, mi a barátokra és mi az, ami kizárólag az én páromra/partneremre. Ezek a kérdések éppúgy felmerülnek egy meleg fiúnál is. A helyzet mégsem ugyan az. Sokkal nehezebb különválasztani a meleg-kérdéstől. Könnyű abba a hibába esni, hogy ezt a homoszexualitásra fogják. Nem, ez szerintem sokkal inkább az adott életszakasz sajátosságára fogható. Viszont könnyen összemosódik a kettő. Például arról beszélgetni, hogy milyen volt a randi, egészen "egyszerű" lehet. Heteróként. Melegként viszont azért nehéz beszámolni róla, mert hallgatni "kell" a másságról. Ez a kavarodás pedig csak jobban összekavarhatja hősünket, akinek el is kell jutni erre a pontra.

A folytatásban erről szedem össze a gondolataimat.

Mindezek előtt, nézzük a legfontosabbakat még egyszer, néhány mondatban. A kamaszkor tehát egy olyan válságos és problémákkal teli időszak, ami "rendes" körülmények közt, jól működő családban is hozhat változásokat. Egy meleg fiúban többszörös identitásválság nehezíti ezt a folyamatot. Segíthet, ha ezeket az érzés- és gondolatkavarodást tisztázni sikerül.

Folyt. köv. hamarosan...

Egy ideje gyűlnek a befejezetlen bejegyzéseim, amiket így soha nem is posztoltam. Írtam Ferencz Józsefről, az elsőről, mert a nyaralásos beszámoló is hasonlóképpen járt, mint szerencsétlen Jóskánk. Ott virít az első, de második sose lesz. Ebben a fene nagy hőségben valahogy a tekervényeim sem tudják a szavakat úgy egymásután rendezni, hogy azok egy klassz bejegyzéssé álljanak össze. Valójában a hőségen kívül más elfoglaltságaim sem engedték meg, hogy beszámolókkal színesítsem a blogot. Sem időt, sem teret nem engedett ez meg a számomra.

Azt viszont fontosnak tartom, hogy életjelet adjak magamról. Így most jelzem, a nagy meleg ellenére jól vagyok. Aktív hetet tudhatok magam mögött, most pedig elkezdődik a nyár második felvonása. A hatalmas szabadidő sok-sok lehetőséget hordoz magában. Szeretném megnézni a szigeti szökőkutat este, sötétedés után is. Nappal kevésbé élményszerű a víz- és fényjáték. Az elmúlt időszakban sikerült megismernem új embereket is, ez mindig nagyon izgalommal teli. Ezzel kapcsolatban ambivalens érzéseket tudok megfogalmazni. Hiszen ott van z új kapcsolatok jelentette élmény és újszerűség, meg a félelem tőlük. Az elfogadás, a beilleszkedés. Ezeket az akadályokat mára már egészen jól át tudom ugrani, szerintem kellően lazán tudok viselkedni egy ilyen helyzetben. És elég magabiztosan is. Igénylem is ezeket az új kapcsolatokat.

Kapcsolataimra tekintve látom, hogy hol szorul javításra. Szerencsére ebben a nyári uborkaszezonra jut idő a barátaimra is, igaz nehezen összeegyeztethető, mikor ki hol van és mikor ér rá. Személyes kapcsolataim felfelé ívelnek, jó látni, hogy ennyire fontosak vagyunk egymásnak. Az egyetlen dolog, aminek a hiányát érzem, az egy mélyebb, bizalmas kapcsolat. Mostanában többször lefutott egy párbeszéd a fejemben. Ebben semmi megrendítő vagy meglepő nem hangzott el, csak őszinte szavak. Zavar, hogy a melegségemről nem, vagy nem mindenkivel tudok beszélni, pedig igényem lenne rá. Hiszen néha kerülök ez miatt magam alá, néha örömmel tölt el, jó lenne, ha ezekről az érzéseimről másoknak is mesélhetnék. Pedig lenne miről...

Amint azt megígértem, folytatom, pontosabban elkezdem megírni élményeimet, tapasztaltaimat, észrevételeimet a nyaralással kapcsolatban. Mert, hogy öt nap igen rövidnek tűnhet, most megpróbálok rácáfolni. Mivel a napi program egy fél napot leszámítva strandolás volt, ezzel nem szeretnék külön foglalkozni. Sokkal inkább néhány olyan helyzetet, szituációt, meglátást, véleményt igyekeznék összefoglalni, amit érdekesnek találok.

Ebben a beszámolóban essék szó az úszómesterekről. Vén nénikről, akik morognak és füttyögnek, nem is tudom, kit mentenének ki esetlegesen... De ő róluk ennyi elég is. A fürdőben, ahol voltunk kettő helyesebb és fiatalabb srác dolgozott úszómesterként. Egy vidéki fürdőtől talán nem elvárható, hogy sportos, helyes legényekkel zavarják meg a hölgyeket fürdőzés közben, ezért ők sem a legjavából valók voltak, de a szememet szívesen tartottam rajtuk. Mivel szemüveges vagyok, ráadásul rövidlátó, ezért sokszor nem is élvezhetem a látványt. De nemrégiben elkészült az új szemüvegem, amihez mágneses napszemüveges keret is széria tartozék volt. (Hozzá teszem nagyon menő és láthatatlan mögötte a dioptriás szemüveg.) Így hát teljesen észrevétlenül tudtam "szemezni". Bár azt azért nem hiszem, hogy ez teljesen feltűnésmentes volt. Különösen akkor kaptam észbe, amikor a mellettem napozgató hölgyemény jelent meg a színen. A kabin kulcsot szerette volna felhasználni, hogy valamilyen kapcsolatba kerüljön történetem főhősével, nevezzük Attilának - mert tényleg ez volt a névtáblájára írva. Róla annyit kell tudni, hogy menő "jellegű" napszemüvegben, póló nélkül süttette magát, a csípője bal oldalán pedig csillagok vesztek el a nadrágjában. Izgi lett volna egész éjjel csillagokat lesni. :P Illetve volt még egy csillag a jobb hüvelykujjának tövében. Talán még az oldalán is, amit általában a keze takart, de ezt lehet már csak én képzelem oda utólag. Mindenesetre vékony, szálkás testalkató, kis cuki bajusszal méregette a vízben lévőket. Vissza a hölgyeményhez, aki először napozást színlelve próbálta a figyelmet magára felhívni, később pedig a húgocskáját győzködte arról, hogy menjen és adja oda a kabinkulcsot. Jelentem hugica (kb. 8-9 év körüli) bevállalósabb volt, még elméleti síkon is, mint nagyobb testvére. Persze az egész csak terv maradt, a kulcsot anyuka tette el. Én pedig odébb álltam.
Legközelebb ebéd időben jártam arrafelé, amikor is hölgyeményünk erőteljesen bámulta Atist, az úszómestert. No de, ezt csak akkor vettem észre, amikor már visszafelé igyekeztem a pokrócunkhoz. Hát nem bírtam ki nevetés nélkül. Eszembe jutott, hogy fél órával korábban ezt csináltam én is, csak éppen a medence másik feléből. Bár szalmakalapban és napszemüvegben talán feltűnőbb jelenség voltam, akármennyire is próbáltam álcázni.
Másikukat Patrik néven futtatták. Kevésbé volt levetkőzős és kevésbé volt helyes, nem is keltette fel túlzottan a figyelmemet. Inkább csak a kora miatt figyeltem fel rá. Nem is volt állandó helye, mindig más medencéhez osztották be. Így aztán nem tartottam megfigyelés alatt.

Vajon szempont egy úszómester kiválasztásánál, hogy jól nézzen ki? A véneken kívül, mindig fiatal, sportos, jóképű (néha már túlságosan műmájer) úszómesterek vigyáznak ránk a partról.

Tegnap este megérkeztem az öt napos nyaralásból. Mondanom sem kell, az idő szép napos volt, strandoláshoz a legalkalmasabb. Így aztán az elmúlt napjaim főleg ezzel teltek. Mérsékelt nap- és strandfürdőzésről. De erről majd a következőkben szeretnék mesélni. Ezt a bejegyzésemet most a hazaindulásnak és a hazatérésnek szentelem, így haladva visszafelé az időben.

Sokszor és sokat táboroztam, egészen kiskoromtól kezdve. Mondhatni rutinos vagyok, már lista nélkül is tudom, mi az aminek a táskába kell kerülnie. No de, a hazaút. És a táskát nem véletlenül említettem, hiszen az is pont úgy kezdődik, mint az elutazás: pakolással. És hasonló gondolatokkal: mit felejtek ki? Ez a hiányérzet még erősebb a hazaút előtt, mert máshogyan csomagolok akkor. Valami mindig hiányozni fog. Például a tusfürdőm, azt elhagytam. Így indultunk el. Az autópályán száguldva zene szólt, közben pedig egyre jobban vágytam már végre a saját szobámba, a család körébe. Hiába, a szív hazahúz. Régen, amikor buszokkal kirándultunk, az érkezési helyre jöttek értem a szüleim, otthon pedig a kiskutyám várt már. Az autók korában ez sokkal kényelmesebb, csak a kapuban kell kiszállnom és kezdődhet is a pihenés. Finom házikoszt, szerető környezet. Az otthon, az édes otthon.