Kedveseim, úgy gondoltam mégsem megyek el önálló bejegyzés nélkül a tegnap történtek mellett.
Ugyanis számtalanszor csókolóztam már emberek közt, mindenféle atrocitás nélkül. Engem boldoggá és elégedetté tett, hogy megtehetem. Senkit nem zavart, még rosszalló tekintetek sem találkoztak össze a hátunk mögött. Bár nem úgy élem a mindennapjaimat, hogy a nagyvilág tud a másságomról, vannak olyan fundamentumok, amelyekről nem mondok le. Ilyen például a csók is, már ha ilyesmit lehet így nevezni. Mert azt gondolom, hogy semmi ízléstelen vagy erkölcstelen nincs abban, ha egy férfi és egy nő, esetleg két férfi vagy két nő csókolózik egymással. Szerintem azok, akik úgy gondolják, hogy van, feltehetően fogalmi zavarban szenvednek. Tisztelt Publikum! Egy csók nem egyenlő a "száraz-szexxel", aminek egyébként legnagyobb gyakorlói azok a tinik, akik úton-útfélen nyalják-falják egymást. A Városligetben gyerekekkel sétáló anyukák közt andalogtunk. Senki nem sikított fel és takarta el a gyereke szemét. A buszon leülök azok mellé is, akik a Pride másik oldaláról tartanak hazafelé. Észrevétlenül. Miről van mégis szó?
Az identitásom, a vágyaim megéléséről. Keretek közt, az együttélés szabályait betartva.
Tavaly nyáron, a budapesti Euro Games névre keresztelt sportrendezvény és a Pride kapcsán a Klub Rádió Ötös c. műsorának blogger perceiben elmondtam, nem érzem úgy, hogy máshol volna helyem. Ezt most is tartom. Nekem itt és most, ebben az országban van helyem. Itt és most, ahol szabad lehetek és önmagam. Akkor elmondtam a beszélgetésben, hogy mindenféle gátlás nélkül tudnék csókolózni a körúton, miközben kézen fogva sétálok. Jelentem, ebből sem lett közszeméremsértés. Sőt, egyszer egy útszéli virágárus még rózsát is kínált nekünk.
Nekem is sok minden bántja a szememet. Rengeteg a szerencsétlen sorsú hajléktalan embertársunk, akiket észre sem vesz a tömeg. Én köszönöm szépen jól vagyok, boldog vagyok és szerencsére nem kell nélkülöznöm. Vannak, akik megérdemlik a figyelmet. Azok, akik elégedetlenkednek és gyűlöletkeltők, érdemes lenne önvizsgálatot tartaniuk. Hol marad az empátia? Egy rákost sem alázok meg, rúgok belé, miért teszem ezt meg másokkal? Szerintem ez a fajta uszítás túlmutat a homofóbián. Emberek vagyunk! Te is, én is, meg aki halálos beteg, még ő is. Még ő is ember!
Képzeljük csak el, benned és bennem több a közös, ami összeköt. Mindannyian Emberek vagyunk, így nagybetűvel, ami már önmagában is sok-sok közöst magában hordoz. De lehet, hogy te is jársz egyetemre, hogy szereted a krémest, hogy kék a szemed. Nyissunk ezekre és ismerjük meg egymást! Függetlenül attól, hogy én meleg vagyok, ezek közös pontjaink. Miért a különbözőséget keressük? Két egyforma ember úgy sincs. Viszont ez a sokszínűség adja meg az élet izét. Hogy én a pirosat szeretem, neked a kék a kedvenced. Én a fiúkat, te pedig a lányokat szereted. Ebben is van valami közös. A szeretet, aminek valóban ereje van. Érdemes lenne ennek az erejét használni a munkában, a hétköznapokban egyaránt. Ha kiegyensúlyozott, boldog, harmonikus és békés emberek módjára viselkednénk, többre is vihetnénk. Az vesse rám az első követ, akinek rosszul esik pár kedves szó reggel. Egy mosoly. Ezeket mi tudjuk egymásnak adni. Én, melegként, te heteróként. A mosoly és a kedves szó értékfüggetlen és az egyénből jön. Ahogyan a szeretet is.
Én homoksként abban hiszek és azt tapasztalom, hogy ez mutathat előre. Hogy bátran foghatom meg a barátom kezét. És bátran fogom meg. Csókot is lopok majd, akár a Harminckettesek terén, akár a szobámban. Embert ezzel nem ölök. Ellenben azokkal, akik gyűlöletükkel és kirekesztésükkel értékes életeket tehetnek tönkre. Szeressük egymást gyerekek. Mindenki úgy, ahogyan tudja szeretni a másikat. Gondoskodással, féltéssel, csókkal, öleléssel.
