Amikor egy meleg fiú először találkozik a saját identitásával, bizony elveszettnek és egyedülinek érezheti magát. Valójában sosem gondoltam azt, hogy egyedül vagyok ezzel, azt viszont igen, hogy jelen pillanatban nincs kivel erről beszélgetnem. Ez hiányzott a legjobban és hiányzik még ma is. Ma hiányzik, tegnap viszont nem hiányzott. Egy kedves ismerősömmel, mondhatjuk úgy, valójában ismeretlen ismerősömmel találkoztam a Margitszigeten.

Kiderült az is, hogy nem csak a melegségem az, amivel nem vagyok egyedül. Hiszen az szemléletet és utat, amit a sajátomnak vallok, legalább annyira hittem egyedülinek, mint ahogyan sokan gondolják ezt magukról, amikor először találkoznak a homoszexualitásukkal. Így ebben az esetben is végtelen megerősítést és további lendületet kaptam. Vannak és élnek az ismerőseim közt, akik képesek és meg is élik nem csak identitásukat, hanem érzéseiket is.

Azt tapasztalni, hogy figyelemmel és megértéssel találkozom, sajnos nem hétköznapi. Szerencsés helyzet, amikor megértik és átérzik a mondataimat és azok jelentését. Mindezek mellet és ennek központjában pedig az Én van. Egoizmus és nagyképűség nélkül. A szerény és az önmagát ismerő, szerető, megbecsülő és kritizáló Én. Ebből tud kinőni és formálódni a Te és az Ő, na meg persze a Mi. Mert amíg én nem vagyok, addig nincs Te, nincs Ő és Mi sem vagyunk igazán. Így hát tegnap nemes egyszerűséggel (újra) megszülettem.

Köszönöm az élményt és a hosszú beszélgetést!