A szex, szerelem, szépség hármasa az elmúlt hetekben gyakran fordult meg a házam táján, mint vágy, mint tananyag, mint a hétköznapokat átható bizsergető érzés. Arra gondolni talán nem hiba, hogy ezzel sem, mint olyasok más gondolatommal és érzésemmel, nem vagyok egyedül. Az viszont már kínzó tud lennie, amikor újra és újra találkozom ezekkel. Elsősorban azért, mert én magam nem tudok mit kezdeni velük. Másodsorban azért, mert nagyon is volna ötletem. A következő bejegyzés nyíltan foglalkozik a szex és szexualitás témájával, így csak a korosabbak kattintsanak a tovább gombra! Danke!
A középkori történelem során nem csak évszámok merülnek fel, forrásaink között tartjuk számon az ekkor virágzó lovagi irodalmat, amely hol nyíltan, hol kevésbé nyíltan foglalkozik a szerelem és a szerelmi légyottok témájával, jelenségével. Ezzel a nem is akarok foglalkozni, inkább a saját gondolatimra koncentrálok, amit ezek indukáltak. Felmerült bennem, hogy ha már a középkorban is ennyire mozgatta a közemberek fantáziáját is, miért is tartjuk olyan erkölcstelennek a mai kor emberének hozzáállását, a szex iparosítását. (Elsősorban a pornóiparra gondolok.) Ha úgy tetszik, miben is különbözünk mi tőlük, mi az, ami korunk sajátossága.
Őszinte leszek, engem kissé zavar, hogy az orrom alá dörgölik ezeket. Frusztrált is vagyok, hiszen ezekből most kevés jut osztályrészemül. A szex két ember magánügye, a szerelem sugárzó, de még mindig csak két emberre tartozó. A szépség pedig állandó és rendszeresen szembe jön velem az utcán. Na ez fogott meg leginkább a fenti hármasban.
Rengeteg módon tudjuk kifejezni, ez a magyar nyelvünk szépsége, a szépséget. Azt mondjuk, hogy helyes, csinos, szexi, gyönyörű, szemrevaló, attraktív, bájos és társaik. Bár árnyalataiban mindegyik eltér egy kicsit, egy dolgot fejezünk ki vele, a szépséget. Az utóbbi időkben pedig egyre több szép fiút látok. Nem csak helyesek, nem csak szexik, nem csak csinosak, gyönyörűek, ..., hanem szépek is. Sőt, elsősorban szépek. Csodálni, nézni, gyengéden érinteni. Ezek jutnak legelőször eszembe. Utána pedig rögtön a szex. Gondolatban csomagolom ki a csinos ruhából. Sajnos vagy nem, de észrevettem, hogy a meleg férfiúk iránti érdeklődésem leginkább ilyen természetű. Meg azt is, hogy ezektől alig tudok elvonatkoztatni a baráti kapcsolataimban. Ez több szempontból is aggasztó. Mellékes ugyan, de nem figyelmen kívül hagyható érv, hogy fizikailag is lehetetlen dugni mindenkivel, aki picit is bejövős. Éppen ezért, vagy ennek ellenére gyönyörködöm és irigykedem a szép fiúkra. És gondolkodom. Vajon meleg? Talán esélyem is lenne nála? Kár ezen pörögni. Nem is akarok többet. Nem is akarok kevesebbet. Úgy tűnik, mintha nem tudnám a kettőt elválasztani egymástól. Mármint a bizalmat, a helyes fiút és a szexet. Akár úgy is mondhatnám, a szexet, a szerelemet és a szépséget.
A szerelemre nem pazarolnék szót, nem érdemes. Annál inkább a felvetett iparosodásra. Lehet, hogy igényt elégítenek ki, ott lehet a vágy mindenkiben, nekem ez mégsem tetsző dolog. Személytelen, embertelen, közegtelen. Légtelen. Mintha nem is lenne, de létezik. Paradox. Bizonyosan könnyebb lenne nélküle. Hogy ezt és a szépséget is ennyire brutálisan az arcomba nyomják, igazi erőpróba a számomra. Fizikai és lelki értelemben is, hiszen magam küzdök meg ezekkel. Eddigi tapasztalataim és a mostani eszmefuttatásom egy valamit előrevetítenek. Ha sikeres és boldog akarok lenni, ezeket mihamarabb szét kell választani és akár külön-külön, de megtalálni, felfedezni, megélni, megszeretni és megragadni kell. Legyen ez a zárszó.
