Tegnap este megérkeztem az öt napos nyaralásból. Mondanom sem kell, az idő szép napos volt, strandoláshoz a legalkalmasabb. Így aztán az elmúlt napjaim főleg ezzel teltek. Mérsékelt nap- és strandfürdőzésről. De erről majd a következőkben szeretnék mesélni. Ezt a bejegyzésemet most a hazaindulásnak és a hazatérésnek szentelem, így haladva visszafelé az időben.

Sokszor és sokat táboroztam, egészen kiskoromtól kezdve. Mondhatni rutinos vagyok, már lista nélkül is tudom, mi az aminek a táskába kell kerülnie. No de, a hazaút. És a táskát nem véletlenül említettem, hiszen az is pont úgy kezdődik, mint az elutazás: pakolással. És hasonló gondolatokkal: mit felejtek ki? Ez a hiányérzet még erősebb a hazaút előtt, mert máshogyan csomagolok akkor. Valami mindig hiányozni fog. Például a tusfürdőm, azt elhagytam. Így indultunk el. Az autópályán száguldva zene szólt, közben pedig egyre jobban vágytam már végre a saját szobámba, a család körébe. Hiába, a szív hazahúz. Régen, amikor buszokkal kirándultunk, az érkezési helyre jöttek értem a szüleim, otthon pedig a kiskutyám várt már. Az autók korában ez sokkal kényelmesebb, csak a kapuban kell kiszállnom és kezdődhet is a pihenés. Finom házikoszt, szerető környezet. Az otthon, az édes otthon.