Egy meleg srác jegyzetei

Igen, tényleg sok módja létezik a meghalásnak. Igen sok hülye módja...

Az alábbi videó a melbournei metró figyelemfelhívó rövidfilmje. A vállalat így szeretné az utazóközönség figyelmét felhívni a metró- és vasúti közlekedés balesetforrásaira. Bár szerintem kissé morbidra sikerült, a dallam igen fülbemászó. Könnyen válhat népszerűvé és ezzel már el is érte a kitűzött célját. Balesetek bárkivel történhetnek. A program angol nyelvű honlapján összegyűjtöttek néhány butaságot és tennivalót arra az esetre, ha valaki bajba kerülne az állomáson.

Persze ezeket csak az "illem" kedvéért foglaltam össze. Szerintem egy zseniális kisfilm. Egyszerre bizarr és szórakoztató. Angol nyelvű és végtelenül egyszerű a szövege, mégsem tudom igazán elképzelni, magyarul hogyan nézne ki egy ehhez hasonló dal. Ezért nekem igazi felüdülés volt egy ilyen meglehetősen kreatív reklámot nézni/hallgatni. Ma már a második nap, hogy ezt dalolászom... :D :D

www.dumbwaystodie.com

Szöveg :)

Set fire to your hair
Poke a stick at a grizzly bear
Eat medicines that’s out of date
Use your private parts as piranha bait

Dumb ways to die, so many dumb ways to die
Dumb ways to die, so many dumb ways to die

Get your toast out with a fork
Do your own electrical work
Teach yourself how to fly
Eat a two week old unrefrigerated pie

Dumb ways to die, so many dumb ways to die
Dumb ways to die, so many dumb ways to die

Invite a psycho-killer inside
Scratch your drug dealer’s brand new ride
Take your helmet off in outer space
Use your clothes dryer as a hiding place

Dumb ways to die, so many dumb ways to die
Dumb ways to die, so many dumb ways to die

Keep a rattlesnake as pet
Sell both the kidneys on the internet
Eat a tube of superglue
“I wonder what’s this red button do?”

Dumb ways to die, so many dumb ways to die
Dumb ways to die, so many dumb ways to die

Dress up like a moose during hunting season
Disturb a nest of wasps for no good reason
Stand on the edge of a train station platform
Drive around the boom gates at a level crossing
Run across the tracks between the platforms
They may not rhyme but they’re quite possibly

Dumbest ways to die ie
Dumbest ways to die
Dumbest ways to die
So many dumb
So many dumb ways to die

Be safe around trains. A message from Metro

Elképzelésem a felnőtt korról és arról, milyen is az igazi felnőtt. Nos ez az elképzelés valami olyasmi, amikor rendkívül őszinte módon, az érzéseit megélve kommunikál. Mindig arról, ami. Nem rébuszokban, hanem konkrét szavakban kifejezve vágyait, érzéseit, érzelmeit. Eközben pedig képes saját magát szem előtt tartani. Csak egy gyors és rövid példa, hogy ezek a félsorok érthetővé váljanak:

- Szeretlek, szeretném, ha a ma estét együtt töltenénk
- A mai estére más programot szerveztem, a barátaimmal töltöm.
- Ezzel most kicsit letörtél, mert szerettem volna kettesben lenni veled. Szomorú vagyok.
- Sajnálom. Legközelebb majd közös programot tervezünk.

Nos, egy szerelmespár között ez a beszélgetés jó eséllyel nem így zajlana. Hogy miért gondolom mégis, hogy ez már igazi felnőttségre utal? Több okból is. Például, mert képesek kifejezni saját igényeiket még akkor is, ha a másik igényeivel ellentétesek, ütközik. A beszélgetés második szereplője pedig képes a mondat hallatán megélni a benne dúló érzést: a letörtséget, a sértettséget és a mérhetetlen csalódást, amiért a barátja nem vele lesz azon az estén. És ebben rejlik a valódi felnőttség, hiszen nem tetszeleg, bájolog és kezd színjátékba.

"- Jól van, menj csak, én úgy is egyedül szerettem volna lenni. Nem bánom, hogy másokkal vagy. Menj csak..."

Elfogadja a döntést, ugyanakkor a hatásai alól nem igyekszik kivonni magát. Persze ehhez legalább kettő fél szükségeltetik. Én viszont még csak nyomaiban vagyok felnőtt. Amikor ügyelni próbálok erre.

De amikor jön az a bizonyos köd, pára, gőz... na az gáz. Olyankor kikapcsol az agyam és a tudatos odafigyelés elveszett. Előre alig látható, utólag szinte mindig. Az viszont pozitív, hogy az utána következőkben már tapasztaltabb, bölcsebb, előrelátóbb lehetek. Mert elteszem magamnak a tanulságot, a következtetéseket, hogy később használhassam az így összegyűlt tapasztalásokat. Úgy látszik, ez a hét, akaratom ellenére, igen csak "terápiásra" sikeredett. Sorra jöttek olyan helyzetek, amikor nem sikerült felnőtt módon viselkednem és ezt utólag vehettem észre. Persze, most dühös vagyok, és nagyon csalódott, mert a fokozatosságot figyelmen kívül hagyva, már most nagyon szeretném, ha jövőbe látnék, de ez még nem megy. Elszomorít, mert eközben másokat bánhatok meg. Rosszul esik. Még akkor is, ha tudom, fogalmuk sincs minderről.
Nem baj. Ma neked, holnap nekem. Most ezt próbálom meg magamban elrendezni, hogy később jobb legyen. Ez legalább annyira fontos része a képletnek, mint a kommunikáció a külvilág felé. Most magammal foglalkozom...

Néha előfordul, hogy az az oldalsó lista, amit "Mást is olvasok..." névvel illetek, esetenként bővül. Esetenként felhívom rá a figyelmet is. A listán ettől függetlenül olyan blogok szerepelnek, amit bátran ajánlok. Persze saját ízlésem szerint és a magam belátása szerint. Tudom jól, hogy a megírt, leírt gondolatok az olvasóban másként is lecsapódhatnak, mint amit az író eredetileg érzett, közölni akart. A "költői" szabadság kijár az olvasóknak is. Minden estere vannak számomra meghatározó bloggerek, akik írásai elgondolkodtatnak, szórakoztatnak, valódi hatást gyakorolnak rám. Mindig hangsúlyozom, hogy nem követek nyomon más blogokat. Néha teszek kivételt.  Lassan már inkább az lesz kivételes, ha nem olvasom.

Azt hiszem, hogy a hozzá fűzött reményeimet beváltotta a saját blogomon is, páratlan élményeket hoztak kollégáim is. Vannak a mostani életemre is kihatók köztük. Most egy újabb blogot ajánlok olvasóim, látogatóim figyelmébe. Mert vannak célok, elvek, amikben szentül hiszek. Amilyen emberré én magam is szeretnék válni. Megértő, szerető hittel és reménnyel élő ember, aki felelős, őszinte és becsületes. Ezért tölt el katartikus élményekkel, ha olyan gondolatokkal találkozom, amelyek hasonlóak az enyémhez. Amilyenre vágyom. Amilyen picit lenni szeretnék. Mint egy közös szelet, amit még nem kaptam meg.

Szeretném az olvasóközönség figyelmébe ajánlani azon bizonyos lista legújabb sorát. www.fordulavilag.blog.hu

ui: Köszönöm az olvasószerekesztő munkáját! ;-)

Még nem írtam le a 2013-t sem gépelve, sem kézzel. Most tettem meg először. :P Vivat! Vivat! :D

Az én életemben az új év köszöntése, egészen tavalyig, minden évben ugyanúgy történt. Családi körben, vidáman, mindig nagy izgalommal. Szerpentin és szendvics. Aztán idén, és amúgy tavaly, is úgy alakult, hogy fiúval töltöttem. A "baj" csak annyi, hogy itthon ez mindig fura, fagyos hangulatot teremt. Amolyan kimondatlan és érintetlen marad a dolog. Anya tudja hol vagyok, de inkább nem kérdez róla.

Be kell vallanom, idén is, tavaly is megterhelt, hogy nem fejtem ki a valóság minden részletét. Mindig akad olyan tényező, amit jobbnak ítélek elhallgatni. Végső soron nem érdekel, de ilyenkor még friss a dolog. Kellemetlen szituációkat hozhat. Remélem csak túlaggódom a dolgot.

Idén talán különösebb volt. Kellemesen alakult, jól éreztem magam. Ebben már az elején biztos voltam és most is így gondolom. A tökéletes szilveszteri kellékek ellenére - síkosító, óvszer ;-) - mégis úgy érzem, egy valami azért hiányzott. Pont az, ami az idei és a tavalyi közti különbséget is jelenti. Hiányzott valaki féltő, óvó szeretete és az őszinte, önfeledt érzés, amikor én is így érzek valaki iránt. Minden más a helyén volt. Jövő ilyenkor már 20 éves leszek. Újévi fogadalmat nem teszek, viszont szeretném, ha jövő ilyenkorra már egészen másról számolhatnék be. Például, hogy megint fiúval töltöttem a szilvesztert. Pont úgy, mint régen. Itthon, családi körben. Ezzel a kihívással kezdem az új évet!

Mivel tavaly írásban tettem fogadalmat, idén viszont nem teszek, úgy érzem ez némi hanyatlásra utalhat. Vagy inci-finci megfutamodásnak. Valóban, sokkal nehezebbnek és tervezhetetlenebbnek érzem az idei évet. Ezért a bátorságom is kevesebb, hogy újévi fogadalmat tegyek. Igen, azt hiszem bátorság kell hozzá. Önmagunk előtt kell helytállni. Magamnak tenném ezt a fogadalmat. Most viszont úgy érzem, kudarc lenne, ha ezt tenném. Inkább csak dédelgetem a gondolatot és év közben törekszem majd rá. Elkötelezettség nélkül, szabadon.

Így, a végére, pedig a címadó dalt hagytam. Szöveggel, hogy bárki énekelhesse, mennyire különös ez a szilveszter. :)

Krónika 13:13 perckor. Mindannyian, ahányan tudatosan vagy tudattalanul írunk a köz számára, megörökítjük hétköznapjaink történéseit: beszámoló vagy egy-egy szerződés formájában. Ekkor válunk mi mindannyian krónikássá, történetíróvá. A magunk módján történetet írókká. S ez által hátra hagyunk valamit. Egy-egy apró elgondolkodtató mozzanatot életünkből, a világból, amelyben élünk. Írások, amelyek ha valamilyen formán fennmaradnak még vagy 2-300 évig, akkor bizony a jövő történészei, régészei és informatikusai fognak azon dolgozni, hogy rekonstruálják, mi is történt Kr. u. 2012. december 29-én. Ez egy nagyon érdekes feladat. Éppen ahhoz hasonló, mint amire ilyenkor, az új év előtt, sokan vetemednek. Zárszámadás, elszámolás. Beszámoló az elmúlt egy évről. Számok, adatok, tanúbizonyságok, hogy felnőttes módon helyt álltunk idén is. Belőlünk pedig csak annyi marad, hogy fontosnak tartjuk a számokat, a katonás rendet és réges-régi szokás szerint éljük az óév utolsó napjait, mondhatni sablonosan.

Mielőtt teljes hiteltelenségbe fulladnék, visszaolvastam a tavalyi gondolataimat. Nem tagadom meg, de ma már másképp látom. Számok helyett beszéljenek az érzéseim. Milyen volt az idei év...

Szinte egészen bizonyos, hogy az idei év is pont annyi örömmel és bánattal volt tarkított, mint az előzőek. Mégsem mondhatom, hogy ezeket az örömteli vagy bánatos pillanatokat ugyan úgy éltem volna meg, mint korábban. Változtam. Egy év rengeteg idő a változtatásra. Pontosan ugyanannyi örömöt és bánatot, most sokkal több örömmel és kevesebb bánattal éltem meg. Tavaly fogadalmat tettem. Hogy hátra hagyom az óévben azokat a tulajdonságaimat, amelyek hátráltatnak, erősítem azokat, amelyek előrébb visznek és vihetnek. Idén is tenni szeretnék és remélem, hogy az is olyan eredményes mérleggel kerül majd nyugtázásra, mint a mostani.

Tehát megtanultam megélni, átélni és leginkább észrevenni, minek örülhetek, miben vagyok jó, mire támaszkodhatok. Egy pozitív szemléletváltás. Talán a visszautasítás is könnyebben megy már. A kudarcokat, csalódásokat megélni, elfogadni és feldolgozni viszont még mindig az egyik legnehezebb feladat. Szeretném, ha jövő ilyenkor az ellenkezőjét írhatnám le.

Így visszaemlékezve messze voltam az igazán intenzív érzések megélésétől, de hatalmas lépésnek nevezem, mert minden út az elején a legnehezebb. Mert végig a sárga köves úton (most volt az ünnepek alatt Óz, a csodák csodája) barátokra, segítőkre találok majd. A végén pedig a csodára, hogy végig minden ott volt az én zsebemben.

Kívánom, hogy az Újévben minél többen találjátok meg a Csodát, amire szükségetek van. Kívánom, hogy minél többen éljétek meg azt, amikor ezt a Csodát saját magatokban keresve lelitek meg. Boldog, erőben, egészségben gazdag új esztendőt kívánok!

Ma 2012. december 24., Ádám és Éva napja van. Isten éltesse a név viselőit!

Ma Szenteste napja van. A keresztény-katolikus kultúrkörben a mai nap Jézus Krisztus születésének napja. Sokan, köztük én is, megkopott emlékeket őrzünk a történetről, amely elmeséli nekünk a csodát.

A történet Máriáról és Józsefről, akik az éjben szállást keresve, a fogadó istállójában kapnak menedéket. A Szentlélektől fogant Jézus ezért születik jászolban, barmok, állatok közt. Ezt a jelenetet ábrázolják a betlehemek. A betlehemes játékok pedig az imádást és csodálást elevenítik meg, hiszen a Csillag által vezérelt pásztorok és Napkeleti királyok is Betlehem felett fényesen ragyogó csillagot követve jutnak el a Megváltóhoz. A sokáig élő néphagyományt ma már kevesen élik meg, inkább csak iskolai vagy templomi előadások alkalmával találkozhatunk velük. És városszerte sok kisebb-nagyobb betlehemes installáció emlékeztet bennünket Jézus Krisztus születésnapjára. Arra, hogy bizony, szegény és szerény körülmények között is lehetünk igazán boldogok és örömteliek. Rohanunk és kevés időt szakítunk önmagunkra, családunkra, szeretteinkre, egymásra. Juttassa eszünkbe a mai nap, a mai nap története, hogy külsőségek nélkül is tudunk valódi belsőnkkel foglalkozni. Éppen ezért, ma a betlehemi történet felelevenítésével kívánok minden kedves olvasómnak áldott, szeretetteljes karácsonyt! Egy kis pihenést, a meleg, meghitt otthonban, azokkal, akik fontosak a számunkra.

Mindig is olyan voltam, aki szimbolizál és nagy jelentőséget tulajdonít igazán apró dolgoknak is. Ezért van tele a szobám apró kövekkel, vagy a bécsi étterem söralátétével. Csak emlékek kötnek hozzá, amelyek számomra kedvesek. Ezeket szeretem megőrizni. Ha megfogom, megtapogatom, hirtelen ott találom magamat és elfog ugyanaz az érzés, mint akkor.

Nagy bajban akkor vagyok, amikor egy-egy eseményt, történést, réges-régi emlékeket kell újra felidéznem, amikhez nincsenek tárgyak, amelyek emlékeztetnének. Például a kb. második osztályos robotos bábelőadás. Nagyszerű volt, színek, fények, füst és egyebek. De semmi nem emlékeztet már ezeken az egykori élményeken kívül arra, hogy ez megtörtént. Akár álom is lehetett volna. Álom is lehetett volna a ma hajnal is. Vagy este. Vagy reggel. Vagy amikor már csak kifáradva feküdtünk egymás mellett egy nagyon pici ágyon, egy nagyon pici takaró alatt.

Igazán nagy bajban is vagyok. Legalábbis ami a nicknevemet illeti. Bevallom, a regisztráció idején zöldségemet még a szexuális tapasztaltok hiányára gondolva választottam. Persze, persze, sok minden másra is lehet még fogni, hiszen fiatal vagyok és az élet dolgaihoz is alig értek, de ez már mind csak valami kényszeres belemagyarázás volna. Tehát a névváltozás. Mellőlem azt súgják, a nevem legyen a Shrekből, az az aranyos, csizmás és nagy szemű K....

Elmúltam 18, elvesztettem zsebkendőmet, már nagyon sokszor és most valami olyasmit is amit az ember életében általában, sőt egészen bizonyosan csak egyszer szokott. Egyetemere járok. Nem keresek. Mégis, mitől lesz felnőtt az ember? Azt hiszem, ettől egészen bizonyosan nem, sőt. Ez inkább csak valami "játék", ami visszavisz egy picit a kalandvágyó, telhetetlen és mohó gyermekkorba. Amikor nincsen nem. Különben...

Valójában, mégsem ezek az érdekesek a tegnap estéből. Sokkal inkább, hogy az idilli gyertya-puha ágy-nagy szerelem hármasából csak az első kettő volt meg. Ez persze nem más, mint alkalmazkodás bizonyos sztereotip és előítélettől fröcsögő véleményekhez. Mégis, van üzenetem azok számára, akik azt gondolják, itt valami förtelmes kéjtanyáról vagy gépiesített szexről lenne szó. Nem. Határozottan tiltakozom. Még határozottabban. Még annál is határozottabban. Mert ehhez bizalmas viszony szükségeltetik. Az érzelmek fokozhatják ezt, de a kapcsolat alapja minden esetben a bizalom. A leghatározottabban tudom azt mondani, hogy ez köztünk meg volt/van és lesz is. Ez pedig egy nagyon izgató és izgalmas éjszaka volt. Meg este. Meg hajnal. Meg reggel is... :P

Nos, van még valami. Az ágy. Meg azok az átkozottul rosszul hangszigetelő téglafalak. Még nem találkoztunk élő emberrel. Remélem a szüleim számára legalább annyira kínos lesz, mint nekem/nekünk, ugyanakkor remélem annyira tapintatosak is lesznek, mint én/mi. Persze érdekes menet lesz elmagyarázni, hogy mi tulajdonképpen...
De hát ez a természetes, nem? Inkább csak túl szemérmesek vagyunk, mint erkölcsöket áthágók. Mindenesetre, ami történt, megtörtént. És ami jó, az jó. Szerintem ennyi elég is.

Jaj! Egyébként tegnap Tamás nap volt. Meg világ vége. Ha lehetne kérnem, többször legyen ehhez hasonló névnapunk, (mert hogy ő is Tamás) bár jómagam márciusban ünneplem. De hát, akkor, ha lehetne kérnem, többször legyen a tegnapihoz hasonló világ vége. Talán ez feszített. Nem halhat meg az ember szűzként. És ha már egy ilyen ragyogó alkalmat teremt az ilyen együttlétekre a világ vége, hát nem bánom, üsse kavics, elviselem.

Ha keretet kívánnék adni az írásomnak és a tudatosság látszatát szeretném kelteni, akkor most valami összefoglalóval, értékeléssel zárnám soraimat. Most úgy csinálom, hogy ezt az egészet elvágom egy ollóval.

Nyissz.

Kedves Olvasóim, Vendégek!

Engedjétek meg, hogy tegezzelek benneteket és ilyen közvetlen formában ajánlhassam Nektek egy kedves barátom, Fabien naplóját. Rezümét nem kívánok adni, mert ez más tisztsége, inkább a bennem meginduló gondolatok és érzések, amelyek szerintem hitelesek lehetnek egy ismeretlen olvasó számára.

Néhány nappal ezelőtti bejegyzése késztetett arra, hogy ismét az olvasóközönség figyelmébe ajánljam, mint ahogy tettem azt korábban, a blog születése idejében. Mostanra csak újabb és újabb megerősítést nyer Fabien számára nyújtott baráti bizalmam. Újabb és újabb gondolatok, amelyek számomra valóban sokat jelentenek. Egyfajta közösséget érzek.

Amiért ezeket most mégis külön bejegyzésben, kiemelt figyelemmel és odaadással leírom, az ennél sokkal több és fontosabb. Mert hiszem és tudom, hogy az a példamutató és mintaértékű élet, a gondolkodása, hozzáállása más emberekhez, sokat adhat az utat keresők számára. Magával ragadó stílusával, pontos és igényes szóhasználatával pedig írásai kiemelkednek az átlagos blogbejegyzések közül. Kiegyensúlyozottságával, nyílt és őszinte gondolataival pedig hitelessé válik.

Azt gondolom, magvetők vagyunk. Fabien, pedig igen gondos kertészként veti el magját a jóságnak, a szeretetnek, a megértésnek, az őszinte tisztaságnak. Rendkívül befogadóvá váltam, remélem, hogy mások számára is hasonló katarzissal jár majd a blog olvasása.

www.fabienautre.blogspot.hu

Szerettem volna megkerülni a témát, de attól tartok, minimális érintettségem lévén, és az ügy csillapíthatatlansága okán néhány gondolatomat papírra vetem, a rendkívül idézőjelbe tett értelmiségi, rendkívül időzőjelbe tett hallgatókról. Meg a diákokról. Akik jobb híján tüntetgetenek. 

Ugyanis már lassan elmondható, hogy hetek óta tüntetnek azok a naplopó egyetemisták és lógós középiskolai tanulok, akik erre ráérnek. Mert nincs ám vizsgaidőszak. Vagy mert önnön pecsenyéjük sütögetéséhez most a legmegfelelőbb a piaci hangulat. Kérem, amit önjelölt hallgatók és a választott érdekképviselet művel, az színjáték. Képmutató színjáték. Hogy miért használok ilyen kemény szavakat? Emlékezzünk vissza, egy évvel korábbra! Hm. Sejtettem. A feledés homályába merült, hogy egy éve ilyenkor, még mélyen hallgattak a keretszámokról. Majd valamikor január közepén, a jelentkezési határidő előtt egy hónappal közölték, hogy 20 ezres nagyságrendű csökkenés várható, ami az államilag finanszírozott helyek számát illeti. Hol volt, az állítólagos érdekképviselet ekkor? Nem, ennél most sokkal ingerültebb vagyok. Hol a f*szban volt az érdekképviselet akkor? Meg a boldog egymásra találás hallgató és diákok közt? Talán az akkori változtatások kevésnek bizonyultak? Amikor a 800 körüli államilag finanszírozott jogász helyet 100-ra csökkentette majd, azt a 100-at mind, két fővárosi egyetem kapta? Hm? Majd, ha erre bárki kompetens elfogadható választ ad, majd akkor megváltoztatom a véleményemet. Addig nem. Mert mocskos, legalább annyira mocskos ez is, mint a nagypolitika. Bérért, fizetésért dolgozó érdekvédelmi szervezetektől elvárható, hogy kiálljon mindenkor a képviseltekért. Ezt tavaly nem tette meg. Miért? Hol volt? Mit csinált? Dühös vagyok, mert engem cserbenhagytak. Dühös vagyok, mert ez egy nyílt, mindenki előtt ismert és tudatos, tervszerűen levezényelt reform. Bárki emlékezhet az akkor vázoltakra. Hol volt eddig bárki? Hol volt eddig mindenki?

Bátran vonom kétségbe ezek után a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája "hallagatói" jelzőjét és a valóságban betöltött szerepét.

És bátran fosztom meg az utcára vonuló csürhét, akiknek tanulnivaló híján nincs jobb dolguk, mint, hogy tüntetgessenek. Foglalkoznának a karácsonyi ünnepekkel vagy a megoldásra való törekvéssel. Például azzal, hogy tárgyalóasztal mellé ülnek. Örvendetes, hogy többnapi utcai hadjárat után, végre arra használták a valagukat és a szájukat, amire való. Hogy leüljenek és ésszel, értelmiségi módon kezeljék és oldják meg a problémát. E helyett mi történik? Önjelölt szónokok és ki tudja milyen alakok formálnak véleményt az utcán. Eszetlenül, barom módjára.

Nem tudok azonosulni az utcára vonulók módszereivel és eszközeivel. Nem tudok azonosulni azzal a propagandával, amit a kormány és a demonstrálókat szervező közösség folytat. Nem tudok azonosulni azokkal a véleményekkel sem, amelyek az egyetemi helyek mesterségesen magason tartott hallgatói létszámát tartják követendőnek. Nem tudok azonosulni az elmúlt napokban zajlott eseményekkel és a megfogalmazott célok eléréshez választott magatartással, hozzáállással.

Határozott véleményem, hogy ezt, valóban értelmiségi viselkedéssel, egyenrangú partnerként, kompromisszum kész, a célokat szem előtt tartó politikával mindkét fél számára elfogadható megoldás születhet. Ebbe nem fér bele az utcai hőzöngés.

Lássunk ésszerűen és világosan. Feleslegesen képzünk olyan (diplomás) szakembereket, amire nincs piaci igény. Képtelenség. Minek? Ugyanakkor kétkezi szakemberhiánnyal és gazdasági nehézségekkel küzdünk. Érdemes fejjel a falnak menni?

Világos. Ha olajat, földgázt exportálok, fizetnek nekem. És a szellemi tőke? Azt kifizeti valaki? Még jó, hogy az állam, a saját pénzén emberi erőforrásba fektetett tőkéjét szeretné viszont látni. Talán az ország nincs annyira jó helyzetben, hogy az állam más országok számára képezzen orvosokat. Talán biztosítani kéne, hogy annyi orvos képződjék, akik itthon is munkát találhatnak. Mi ebben olyan botrányos? Ha a érdektelen kamuszakot vagy seggtörlésre sem alkalmas diplomát szeretne valaki, fizesse meg a néhány évnyi lébecolás árát. Az állam pedig támogassa azokat, akik kellő tudással, elhivatottsággal és érdeklődéssel rendelkeznek azok iránt a szakmák iránt, amit választott, és amelyet az állam, saját érdeke szerint finanszíroz.

Azt gondolom kár rémeket látni. Logikus, ha a pék annyi zsömlét sütött, hogy nem tudta eladni, akkor legközelebb annyit süt, hogy az elég legyen. Ha meg kevés, akkor az újabb nap tapasztalataira hagyatkozva a következő napon megint igyekszik pontosan annyi zsömlét sütni, amennyit el tud adni. Ez egy ilyen műfaj. Lesznek kárvallottjai. A rendszer túl komplex és bonyolult ahhoz, hogy mindenki érdekét szem előtt tarthassa. Addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk elér. Kár a gőzért. Inkább készüljetek a vizsgára, ezért fizeti az állam a ti képzéseteket is!

Aki pedig valódi hátrányhelyzetbe kerülve érzi magát, az vegyen egy nagy levegőt. ... Még egyet. ... Tervezzen okosan, legyen tartalék. Az álom eléréséhez pedig tegyen is. Az egyetemre továbbra sem kell kék vér, királyi származás. Minden lehetőség ott van a jelöltben. A képességeiben, a tudásában rejtezik az egyetem. Csak tudni kell előhívni. Rajtad múlik, hogy önerőből, vagy egy alul kvalifikált rendszer nyújtotta szánalomból kerülsz egyetemre.

Ébresztő!

(lapozz a többiért)

Vannak percek, pillanatok, néha még napok is, amikor úgy érzem, hogy ennek a napnak az ismétlődését elviselném évekig. Ehhez kapcsolódik az Idétlen időkig c. film. Pontosan valami olyasmiről beszélek, mint ami a filmben történik. Bár a filmben egészen más miatt és tulajdonképpen nem is pontosan úgy zajlik, ahogyan én elképzelem, a helyzet mégis valahogyan hasonló. Elég unalmasnak hangzik, de a film után érhető, miért lenne klassz, ha ez a nap ismétlődne egy darabig.

Szóval, igazán sokat adott nekem ez a nap. Rendkívül polgári volt. Remélem, hogy a munkám mellett megengedhetem majd magamnak a hasonló kikapcsolódásokat. Napomat rögtön a Nemzeti Múzeumban kezdtem, ez szakmába vágó volt. És nagyon sok élménnyel teli. Kellemes környezet. Ideális volt.

Ez után kínai kaja ebédre. Utána búcsúzás a ZIU 9 típusú szovjet trolibuszoktól, amelyek minden bizonnyal idén közlekednek utoljára a főváros utcáin. Ez elég hosszúra nyúlt, a Dohány utcában egy bunkó paraszt szabálytalanul parkoló autós miatt állt a forgalom. Legalább tovább tartott a búcsú menet.

A nap újabb, délutáni csúcspontja a fürdőzés volt. A napokban jelent meg egy cikk, ami Budapestet a téli úti célok sorában az első helyre emeli, a fürdőket és a fürdőkultúrát kiemelve. Hát ennek hódolva, idén először, télen voltam gyógyfürdőben, a szabadban. Klassz volt. :)

Ez már önmagában is ismétlést követelő nap, de ehhez adjuk hozzá még egy fő kellemes társaságát. Hatványozza a hangulatot és az élményt. Hogy fokozza-e a fürdőben töltött izgalmakat egy fiú társasága, egyértelműen igent mondok. Fokozza. ;-) A többi már csak ráadás volt. :P

Hivatkozások:

Idétlen időkig: www.port.hu/idetlen_idokig_groundhog_day/pls/fi/films.film_page?i_film_id=19861
Troli: www.iho.hu/hir/pesti-ziu-9-esek-alkonya-121204
Úti ajánló: www.lonelyplanet.com/hungary/budapest/travel-tips-and-articles/15787

A megfelelően találó és konszolidált címek helyett inkább sorszámozom a bejegyzésemet. A "Vágyak és igények" elég találó volna, de... de inkább maradok a sorszámnál. Nálam prűdebb olvasóknak és 18 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlom a továbblapozást.

Megválaszolhatatlan kérdések könyve c. művemen dolgozva, a mai nap után ezt a kérdést tehetném fel:

Mit nevezünk barátságnak?

Mivel nem most jöttem le a falvédőről, persze, hogy valóban megválaszolhatatlan kérdéseket gyűjtök össze. Tehát választ, na azt itt és most, nem fogtok kapni. Viszont akik azt hiszik, hogy a mostani bejegyzésnek köze lesz a témához, azoknak jók a megérzései. Valóban. Szó lesz barátságról.

Néha teszek kivételt. Erre akad példa és előfordulhat, hogy lesz is. Ez a kivételezés pedig elsősorban magamnak szól, én vagyok a kivételezett. Ma pedig egy ilyen kivételes nap volt. Kellemes órákat töltöttem együtt egy kedves ismerősömmel, akivel sikerült a virtuális valóságot kimozdítani a térbe. Amikor kirajzolódnak a vonások a karakterek mögé bújt valóságból, az új kapukat nyit meg. Négy és fél óra együtt töltött idő, egymással szemben ülve, teát szürcsölgetve, beszélgetve kínos csendek nélkül valójában már önmagában is elég visszaigazolás, hogy ami kialakult, az élő kapcsolatokban tovább mélyíthető fejleszthető, erősíthető. Az emberi kapcsolatok kialakítása pedig mindig kellő izgalmat rejt magában, hiszen önmagunk és más személyek is ott vagyunk egyszerre, egyazon helyen. Az is egészen bizonyos, hogy hetekig tartó hajnali beszélgetések és ez az észrevétlenül elszálló 4-5 óra is rengeteg idő a megismerésre.

S hogy mi lehet egy barátság alapja? Azt gondolom alapokat már ez is jelenthet, mint ahogyan elegendő egy-egy közös kapcsolódási pont vagy közös vonás. Kényes kérdés ez, hiszen az iskola már nem jelent közösséget, ahol tengernyi idő és lehetőség áll a rendelkezésre új emberekkel való megismerkedésre. Idővel mindez egyre nehezebbé, körülményesebbé, esetlegessé válik. "Csak" azok a közösen töltött idők teremtik meg ennek a kereteit. És létezik különbség kellemes társaság vagy barátság között? Lehet éles határokat húzni?

Legendásan rosszul ítélem meg a képességeimet. Például rendkívüli és töretlen lendülettel igyekszem meggyőzni magam pocsék kapcsolatteremtő és fenntartó képességeimről, antiszociális beállítottságomról. Milyen kár, hogy a tapasztalat ellenkezőt sugall, alá ásva ezzel saját hitelességemet... :P

Nos, a mai együtt töltött idő után újabb visszajelzést kaptam, hogy lehetséges új kapcsolatokat kiépíteni. Rengeteg más mellet ez az egyik jelentősége a mai napnak.

Meg az, hogy az időnek biztosan szárnya van. Négy óra hamar elszáll, kevés, rövid. A busz menetrend pedig hétvégente más... :)

Köszönöm az élményt és a lehetőséget! :-)

Az én Mikulásom, a várakozásaimnak megfelelően, tegnap érkezett, igaz délelőtt. És igaz, hogy nem a csizmámba tette az ajándékot. És valamiért zöld, 'Posta' feliratú ruhában volt. Én csak arra tudok gondolni, hogy ez a sarkvidéki gyár új egyenruhája, a kézbesítő, a Mikulás elfoglaltságai miatt, pedig valamelyik manó lehetett. Azt hiszem, ezt a csomagot nem rakom az ablakba. Ugyanis tegnap megjött a jogosítványom! :-)

Tegnap és ma sikerrel vettem az első "apróbb" akadályokat, többek között az estére tükör jéggé fagyó utakat. Jelentem, hogy én egyben vagyok, az autó az udvarban áll. Épen, egészségesen.

Most már csak a krampuszfiúkat várom... :P

Meg vagyok rontva. Maga az ördög által. Elmesélem, miért... :P

A mai nap már jól indul, igaz még aludnom is kell. De az alvás előtti kis időt, úgy fordítottam magamra, ahogyan eddig még soha. Azon túl, hogy a blog profilját én alakítom, ezért a legapróbb részletekig elmesélhetném, mit műveltem az elmúlt egy órában, nem teszem. Lehet rosszabb, ha az olvasó fantáziájára bízom, de néha a képzelet alulmúlja a valóságot. Az én képzeletem messze alulmúlta a valóságot. :P

Hogy az ördög bújt-e belém, vagy egy második kamaszkorba lépve fedezem fel a testemet, azt nem tudhatom bizonyosan. Amit tudok, hogy ez abszolút szingli műfaj és épp az ellenkezőjére vágyom. Most kicsit undorral nézek magamra, pedig igazán jól esett. Furcsa kettősség. Jobb, ha nem ragozom tovább, félek, hogy tévútra lépnék. Az objektív értékelést meghagyom későbbre. Most még tart a varázs és ez tetszik.

Vajon a történtek változtatnak bármin is?

Gondolatok cikáznak a fejemben, de hamar elalszom majd. Ma elfáradtam. Lefárasztottak és lefárasztottam magamat. Kikapcsolódásra vágyom. Jó lenne holnap délig aludni.

Mit üzenhet számunkra a karácsony?

Bizonyára mindenkinek egy picit mást, egy picit másképp. De mégis, közösen éljük meg ezeket. Ma van Advent első vasárnapja. A keresztények körében ez Jézus Krisztus születését váró időszakot jelenti. Erre való felkészülést, a várakozást jelképezi a 4 gyertya, 3 lila, ami a bűnbánatra; 1 rózsaszín, ami az örömre utal. Talán a legszebb időszak arra, hogy picit magunkkal foglalkozzunk. Igyekszem a karácsonyi forgatagot figyelmen kívül hagyni. Számomra az advent a karácsonyra való felkészülést jelenti - a gyakorlatban is. Ugyanis én minden évben kézzel készítek ajándékot, igyekszem mindig valami egyedi, szívhez szóló és egyszerű, jelképes ajándékot készíteni. A családtagok visszajelzése alapján, jól döntök. Mindig örülnek, hiszen, még ha nem is tökéletes, (vagy éppen tökéletesen értelmetlen) akkor is szívesen fogadják, hiszen egy picit én magam is ott vagyok benne.

Sok-sok emlék tör elő ilyenkor belőlem. A gyermekkori izgalmak, hogy vajon, mire a délutáni alvásból felébredünk, megjön-e a Jézuska, a szaloncukrok közös felkötözése a fára. Sok helyen már csak a fa alatt van néhány szem, a zselés fajtából. Veszendőben a karácsony meghittsége. De emlékszem még, hogy rendre a karácsonyi műsorra betegedtem le az iskolában. Egyszer betegen játszottam el a betlehemes játék egyik szerepét. Élénk emlékek. Remélem, hogy ezeket még sokáig őrizhetem és talán újra megélhetem.

Mivel a szombati versekkel kicsit elmaradtam, most ebből pótolok. A választásom pedig többfunkciós. Ady Endrétől ugyan már választottam, de most egy olyan megzenésített vers következzék, ami számomra az egyik legszebb és legkedvesebb.

Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretére
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
Gyermek hittel, bátran
1883
Csúf karácsonyában.)

És íme megzenésítve:

Nos, talán ezt a témakört még nem érintettem. Hosszú bejegyzésre készülök. Nagyon határozott véleményem van a témáról. Persze előrebocsátom, hogy az igazságot én magam sem tudhatom, de véleményemet fenntartom még a mai körülmények között is.

Kerülném a tudományos okoskodást is, hiszen nem vagyok szakértő és én magam is csak a mindenki által elérhető oldalak sutaságával tudnám megfogalmazni a lényeget. Amit pedig úgy is mindenki tud. Lassan már közhelyek. Halálos betegség, főleg nemi úton terjed vagy a közös tűhasználat okozhat fertőzést. Kérem a téma, szerintem bagatell. Bár sokáig azt hittem, hogy végtelenül keveset tudok a Human Infektologia Virusról, azaz a HIV-ről. Immunrendszer-gyengítő, de a tudomány jelenlegi állása szerint a folyamat irreverzibilis, csak lassítani lehet. Mindenképpen halált okoz, de ma már, időben észlelt betegség esetén, akár évekkel is elodázható a végső stádium, amit csak AIDS-nek hívunk (Acquired Immune Deficiency Syndrome). Nagyjából ebben a bekezdésben össze is foglaltam azokat az információkat, amit egy átlagos közember tud vagy tudhat.

Bizonyos, hogy az AIDS említése kapcsán leginkább a melegek és a drogosok képe úszik be a legtöbbek kobakjába. És főleg, hogy az egy éjszakás kalandok mellőzésével, rendszeres és rendezett szexuális élettel, óvszerhasználattal elkerülhető a nem kívánt betegség.

Nyilván rendkívül fontos, hogy ez a téma, sok mással együtt, olykor a közbeszéd részévé váljon, hiszen komoly problémákat feszeget. Ugyanakkor azt gondolom, hogy gyakran esnek túlzásokba. Gyakran érzem erőszakosnak a kampányokat, figyelemfelkeltő akciókat vagy a megelőző, prevenciós órákat. Én kételkedek ezek sikerességében. Sőt, egyenesen felesleges hisztériakeltésnek tekintem. Felnőtt emberek számára nem lehet kérdés, hogy hogyan éli szexuális életét. Könnyen lehet, hogy túl könnyelmű kijelentéseket teszek és túl idealista világot képzelek el, de néhány játékszabály betartásával tényleg minden gond nélkül és aggodalmaskodás nélkül élvezhetjük a szexet.

Külön érdekes a melegek helyzete. Most sokan elvárnák tőlem, hogy a Fiúk a klubból c. sorozat részeiből idézzek, amiben sokat és többször is foglalkoztak az AIDS kérdésével, de ezeket sajnos nem ismerem annyira. Mégis, jól jellemző, hogy egy ilyen témával élénken foglalkozó sorozatban elfordul a téma. Akarva akaratlanul is üzen. A betegséget gyakran a melegek betegségeként titulálják. Hm.

Szóval azt gondolom, hogy az átlag ember életére nem jelent leselkedő veszélyt a HIV vírus. Ezért érzem túlzásnak a megelőzésére folytatott kampányokat. Jól lehet, én is figyelemfelkeltésnek szánt bejegyzést írok. És előre kérek elnézést a következő mondataimért, mindenki értse jól. Rendes, tisztességes élettel szóba sem kerülhet, hogy megfertőződjék bárki is. Feleslegesen kelt bizalmatlanságot párok között. Sajnos az óvszerhasználat népszerűsítésére felhasznált egyik indok, a HIV (és egyéb nemi betegségek) megelőzése szolgál. Két egészséges ember találkozásával ilyen egészen biztosan nem állhat fenn. Ha pedig egészségesen élünk, az is egészen bizonyos, hogy elkerülhetnek ezek a betegségek is. Aki nemi életét nem a legendás Népligetben vagy a nyilvános helyek szerepét betöltő, eléggé homályosan behatárolható helyeken éli, az biztonságban tudhatja magát. Egész egyszerűen nem vagyok befogadó, szerintem a meleg párok is hasonló esélyekkel indulnak. Azt gondolom pont annyira reális a HIV-fertőzöttel való szex, mint egy heteró pár esetén, vagyis kevés.

Az óvszerhasználat népszerűsítésével és a a különböző programokkal pont ellenkező irányba halad a vírus visszaszorítására törekvő erőfeszítés, hiszen hamis biztonságérzetet kelthet. Sokkal inkább ösztönöz a "korábban megszokott" életvitelre, nem pedig a kívánt, kiegyensúlyozott szexuális kapcsolatokra. Miért volna félnivalója bárkinek is a fertőzéstől, ha az ágyát minden nap azzal a személlyel osztja meg? Miért volna félnivalója bárkinek is a fertőzéstől, ha megbízik választottjában? Szerintem semmi. 31 éve még semmi. 1981 december elsején diagnosztizálták a legelső HIV fertőzést. Ez után minden évben december 1-je az AIDS Világnapja.

Ésszel élni! - legyen ez a kampányszöveg

A téma iránt érdeklődőknek néhány olyan hivatkozást gyűjtöttem össze, amelyek a Wikipediához képest, egészen biztosan hiteles információkat közölnek, illetve a világnap alkalmával a témával foglalkozó szakmai és bulvár-jellegű cikkeket, hogy érthetőbb legyen, miért vetettem virtuális papírra gondolataimat.

az Országos Epidemológiai Központ oldalai a témával kapcsolatban:
http://www.oek.hu/oek.web?to=1439,1454,1432,1435&nid=261&pid=1&lang=hun

• • Háttér Társaság a Melegekért: www.hatter.hu/hiv
  • Webbeteg: www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/13976/aids-vilagnap
  • Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/szexesmas/20121201/aids-vilagnap/
  • Index videó: www.indavideo.hu/video/AIDS_vilagnapi_uzenetek
  • aids.gov: www.aids.gov

172 A félreértésrõl

(Márai Sándor, Füves könyv, Helikon Kiadó, 2010.)
© Márai Sándor jogutódai

134 A hétköznapról és az ünneprõl

92 A nagy erdõkrõl és a fenyõkrõl

Az erdõkben van valami megrendítõ, különösen a fenyõerdõkben. Nemcsak sötét és következetes hallgatásuk rendít meg, mély árnyaik, templomi fenségük és áhítatos magatartásuk. Megrendítõ az élet akarata, mellyel egy nagy erdõ kifejezi a világerõket. Gondoljuk csak el, miféle erõk és szándékok építették az ötvenméteres fenyõk százezreit! Mit pazarolt el a természet magvakban, porzókban, bibékben, kísérletekben, napsütésben, esõben, széljárásban, míg egy ilyen erdõ felépült! S milyen céltudatos és néma ez a létezés, mely semmi egyebet nem akar, csak lenni, csak felnõni és évszázadokon át megmaradni, teljesen kifejezve önmagát, lélegezve, felelve a világnak – s ugyanakkor nem tör senki és semmi ellen, otthont és életet ad élõlények milliárdjainak. Milyen nagy és bölcs közösség ez az ötvenezer holdas fenyõerdõ. Mint az õsapák, úgy õrködnek az élet fölött a fenyõk. Egyszerre felelnek hatalmas törzsükkel a földnek és az égnek. Amikor csak teheted, menj az erdõbe.

(Márai Sándor, Füves könyv, Helikon Kiadó, 2010.)
© Márai Sándor jogutódai

33 Arról, hogy szabadok vagyunk

52  Arról, hogy a csomagolás öregít

Utazz, de kis poggyásszal. Utazz, de minden pillanatban tudjad, hogy nincs igazi maradása sehol az utasnak. Ne tölts sok idõt málhád rendezgetésével, ne cipelj útjaidra fölösleges tárgyakat. A csomagolás öregít. Az élet apró, mellékes feladatai öregítenek legfurfangosabban. A szöszmötölés, a mindennapok szertartásainak fölösleges bonyodalmai, a leszakadt gombok felett érzett bosszúság, az idejében el nem küldött levelek gondja, a csomagolás útközben. Az ember nemcsak dramatikusan öregszik, lengõ fehér fürtökkel és meszes erekkel, nem. Az ember akkor is idõ elõtt öregszik, ha a szennyes nem fér egy hét múltán málhádba, holott egy hét elõtt, vasalt állapotban, még pompásan elfért. Utazz könnyen, mint a madarak. Így messzebb jutsz és fiatal maradsz.

(Márai Sándor, Füves könyv, Helikon Kiadó, 2010.)
© Márai Sándor jogutódai

Megnéztem a filmet. Csak zokogni tudok.

Most, az előző sor után 10 perccel talán megnyugszom. Sírtam, úgy érzem ez is nagy hatással volt rám, akár csak azok a filmek, amiket tegnap láttam. Érdekes lesz a mai nap az ébredés után...

Néhány szóban a mai fővárosi eseményekről, külsős, de meleg szemmel...

Szerintem ma az ország nagy részén, (még a zalai falucskában élő 80 éves Máris néni is) tudott arról, mi zajlik Budapesten. Feltéve, ha hallgat rádiót vagy legalább a fél7-es híradót megnézi. Így aztán nem is ecsetelem tovább, mindenki tudja, hogy ma volt a "Meleg Büszkeség Menete" névre keresztelt rendezvény. A melegek szerintem "hivatalból" tudják, azért, mert ott vannak, vagy azért, mert ellenzik a dolgot. A maradék (többségi) emberek pedig rendkívül jól tájékozottak és értesültek róla a médiából. Vagy a Kodály köröndön laknak...

A hét elején a Klubárdióban elmondtam, hogy szükséges egyfajta figyelemfelhívás, hiszen a tolerancia és az elfogadás (egyébként nem csak a melegekkel szemben) csak odafigyeléssel, visszhanggal igen hatásos. (http://www.klubradio.hu/index.php?id=212%23c 2. rész vége, 3. rész eleje)

Szóval adott a helyzet. Mi melegek (még ha én magam nem kívánok részt venni ezen a felvonuláson) éppen azért igyekszünk figyelmet szerezni, küzdeni az elfogadás és a tolerancia mellett, hogy ne legyen miért küzdeni. Kézbe vesszük a színes zászlócskákat, szivárványszín karkötőket kötünk a csuklónkra és végigsétálunk az Andrássy úton. Mindezt azért, hogy többet ne kelljen ezt megtenni. Vagy azért, hogy többet ne kordonok közt kelljen megtenni. Vagy azért, hogy mindezt másokkal együtt, közösen lehessen megtenni.

Gyakran és egyre gyakrabban undorodom meg a politikától. Pártpolitikai és önös érdekek mentén nem lehet a közérdekért tenni. Még akkor sem, ha ezt bizonyos ideológiákkal támasztjuk alá és szentül hiszünk benne. Az ország a lakosoké, nem pedig a szűk pártelité, akik X évente átadják egymásnak a stafétabotot. Amikor a rendőrség és a szervezők közti üzengetésről olvasok, újra és újra értetlenkedem és egyre inkább érzem azt az undort. Amikor az egyik teszi a dolgát, a másik is, végeredményben mégis egymásramutogatásra és mocskolódásra számíthatunk. Ebből van már kicsit elegem.
Visszatérve oda, ahol elkezdtem, tényleg a miénk az ország. Azt gondolom, hogy lehet diktatúrához hasonlítani Magyarországot és fasisztázni a kormányt. Lehet, mert ez is megengedett. Lehet diszkriminációra hivatkozni, egy-egy felszólítás kapcsán. Azt is lehet. Csak éppen ott kerül ez a dolog a süllyesztőbe, amikor több ezer rendőr vigyázza mások biztonságát. Szerintem ez egy diktatúrában nem szokás. Nem szokás megvédeni a melegeket. Megtették. Megvédték. Ennyit a mai napról.

Szeretném az időt előre pörgetni pontosan egy évvel, a következő pride időpontjáig. Játszadozzunk a gondolattal, mi lenne, ha nem lennének kordonok. Vajon "buli" lenne kimenni kopaszon, fekete szerelésben "buzizni"? Menő dolog lenne-e az úton sétálgató embereket megverni, leköpni. Lehet még mindig zöldfülű vagyok, de szerintem nem. De lehet, hogy túl "egészségesen" gondolkozom és csak én tartom lehetetlennek a helyzetet, hogy ok nélkül kössön bele egy ember a másikba. Ha ilyen alacsony lenne a tűréshatár, bizony hamar kinyírnánk egymást. Hiszen a pénztáros nem mosolygott úgy, a boltban, ahogy én szerettem volna... Legalább két pofon és még jól meg is kell tépni, hogy megtanulja a dolgát. Na ezt inkább tartom fikciónak mint egy olyan kiegyensúlyozott világot, ahol lehet kordonok nélkül Budapesten felvonulni. Szerintem 2000 évnyi civilizálódás után túljutottunk azon a szinten, amikor életre-halálra kell megküzdeni valamiért. Legyenek azok királykisasszonyok vagy bizonyos jogok.

Én nyugodt vagyok és bízom a történelem fogaskerekeiben. Hiszem, hogy minden folyamat, tendencia kiforrja magát. Mindennek meg van a maga forradalma, amit az emberek igénye hajt. Hiszen az őskori cserekereskedelem óta ma már eljutottunk odáig, hogy néhány óra leforgása alatt összedől az egész világ kereskedelme. Éppen ezért vagyok biztos abban is, hogy minden beporozott virág gyümölcsöt fog hozni, ha vigyázunk rá a tavaszi fagy idején. A feladatunk tehát, hogy a tavaszi fagy idejéig megvédjük magunkat, megvédjük a kisebbségeket és a hátrányosan megkülönböztetett embereket és ha ez a folyamat a jelenleginél előbbre mutat, ha az a mostaninál magasabb szintű és a legtöbb igényt kielégítő lesz, ha valódi változást hoz, akkor ez a gyümölcs be fog érni. Lehet nem az én életemben. De én gondos kertészként vigyázok majd a palántára, amíg tudok. A nap sütni fog, az eső meg esni.

Szép estét Nektek, ma mindenkit szeretek! :)

Búcsúzásul hallgassatok zenét: Lady Gaga - Born this way

(zeneszöveg angolul és magyarul itt)

A Kubrádió Ötös - Bódy Gergővel című műsorában beszélgettem a műsorvezetővel, Bódy Gergővel. A beszélgetés aktualitását a budapesti Euro Games és a Budapest Gay Pride adta. Beszélgettünk a blogolásról, az emberek hozzáállásáról és az én hozzáállásomról ezekhez a kérdésekhez. Az felvételt megtaláljátok a Klubrádió honlapján.

Ez egy ilyen rövid közlemény. A többit majd később :)