Krónika 13:13 perckor. Mindannyian, ahányan tudatosan vagy tudattalanul írunk a köz számára, megörökítjük hétköznapjaink történéseit: beszámoló vagy egy-egy szerződés formájában. Ekkor válunk mi mindannyian krónikássá, történetíróvá. A magunk módján történetet írókká. S ez által hátra hagyunk valamit. Egy-egy apró elgondolkodtató mozzanatot életünkből, a világból, amelyben élünk. Írások, amelyek ha valamilyen formán fennmaradnak még vagy 2-300 évig, akkor bizony a jövő történészei, régészei és informatikusai fognak azon dolgozni, hogy rekonstruálják, mi is történt Kr. u. 2012. december 29-én. Ez egy nagyon érdekes feladat. Éppen ahhoz hasonló, mint amire ilyenkor, az új év előtt, sokan vetemednek. Zárszámadás, elszámolás. Beszámoló az elmúlt egy évről. Számok, adatok, tanúbizonyságok, hogy felnőttes módon helyt álltunk idén is. Belőlünk pedig csak annyi marad, hogy fontosnak tartjuk a számokat, a katonás rendet és réges-régi szokás szerint éljük az óév utolsó napjait, mondhatni sablonosan.

Mielőtt teljes hiteltelenségbe fulladnék, visszaolvastam a tavalyi gondolataimat. Nem tagadom meg, de ma már másképp látom. Számok helyett beszéljenek az érzéseim. Milyen volt az idei év...

Szinte egészen bizonyos, hogy az idei év is pont annyi örömmel és bánattal volt tarkított, mint az előzőek. Mégsem mondhatom, hogy ezeket az örömteli vagy bánatos pillanatokat ugyan úgy éltem volna meg, mint korábban. Változtam. Egy év rengeteg idő a változtatásra. Pontosan ugyanannyi örömöt és bánatot, most sokkal több örömmel és kevesebb bánattal éltem meg. Tavaly fogadalmat tettem. Hogy hátra hagyom az óévben azokat a tulajdonságaimat, amelyek hátráltatnak, erősítem azokat, amelyek előrébb visznek és vihetnek. Idén is tenni szeretnék és remélem, hogy az is olyan eredményes mérleggel kerül majd nyugtázásra, mint a mostani.

Tehát megtanultam megélni, átélni és leginkább észrevenni, minek örülhetek, miben vagyok jó, mire támaszkodhatok. Egy pozitív szemléletváltás. Talán a visszautasítás is könnyebben megy már. A kudarcokat, csalódásokat megélni, elfogadni és feldolgozni viszont még mindig az egyik legnehezebb feladat. Szeretném, ha jövő ilyenkor az ellenkezőjét írhatnám le.

Így visszaemlékezve messze voltam az igazán intenzív érzések megélésétől, de hatalmas lépésnek nevezem, mert minden út az elején a legnehezebb. Mert végig a sárga köves úton (most volt az ünnepek alatt Óz, a csodák csodája) barátokra, segítőkre találok majd. A végén pedig a csodára, hogy végig minden ott volt az én zsebemben.

Kívánom, hogy az Újévben minél többen találjátok meg a Csodát, amire szükségetek van. Kívánom, hogy minél többen éljétek meg azt, amikor ezt a Csodát saját magatokban keresve lelitek meg. Boldog, erőben, egészségben gazdag új esztendőt kívánok!