Már fél éve annak, hogy véleményemet egy budapesti rádióban élőben mondhattam el a meleg-kérdésről. Bár a rövid beszélgetés már nem elérhető, mindenki elhiszi nekem (mert mi mást tehetne), hogy akkor azt mondtam: sétálnék kézen fogva a belvárosban. Nos, becsülettel jelentem, hogy kisgyermekes anyukák, bicikliző dolgozók és nyugdíjas andalgók közt, a Városligetben nem keltettünk feltűnőséget azzal, hogy kézen fogva sétáltunk.

Hogy ez már egy toleránsabb Budapest, a közöny vagy éppen a struccpolitika eredménye, bizonyosan nem tudhatom. Viszont vizslató szempárokat, ölni tudó tekinteteket nem vettem észre a körülöttünk lévő sétálók arcán. Talán két tizenéves kiskamasz nézett csodálkozva ránk. Az egyetlen kiábrándító pillanat az volt, mikor a kereszteződéshez érve az egyik egyetemi kartársam mellé érve hirtelen zsebre vágtam a kezem.

Van még hová fejlődnöm. A város pedig lehetetlenül kicsi.