Kedves Olvasóim, az elmúlt héten igen eseménydús életet éltem. Kis híján "becsajoztam", táboroztattam, ma túl estem reményeim szerinti utolsó vizsgámon is. Mindegyik megérne egy-egy külön beszámolót, így kicsit csúsztatva fogok ezekről írni. Viszont örömmel jelentem, hogy az estére enyhülő hőség eszembe juttatta: ígéretet tettem a népzenei sorozat következetes folytatására. Így lesz ez ma is, hiszen pont szerda van.
A mai napra egy olyan dalt választottam, amiben második versszaka, mintha nekünk, kirekesztett embereknek szólna. Ez pedig a Ne szeressél kettőt-hármat című népdal Sebestyén Márta előadásában. A zenei kíséretet a Muzsikás együttes adja, de róluk egy külön ismertetővel szeretnék szólni egy későbbi alkalomban.
Sebestyén Mártát, jó szívvel remélem, hogy nem kell bemutatnom, mert neve egybeforrott a hazai népdalénekléssel. Számtalanszor képviselte, a magyar népi hagyományokat őrizve, kultúránkat nem csak itthon, hanem külföldön is. Munkájáért számos díjban részesült, többek között az UNESCO Művészek a Békéért elismerésében is részesült. Ez mellett persze Liszt Ferenc-díjas, Kossuth-díjas, Magyar Örökség Díjas és az Angol beteg című film legjobb filmzene és zenei motívumáért Oscar díjat kapott. De ezt a listát is folytathatnám még. Az előző bejegyzésemben említett Felszállott a páva népzenei tehetségkutató verseny szakmai zsűrijének is tagja. Sebestény Márta hangján kelnek életre Bartók és Kodály által megmentett népzenei hagyományunk legszebb kincsei. A dal Dúdoltam én: Sebestyén Márta c. albumon jelent meg 1986-ban. Dicsérő szavaim helyett hallgassuk meg közösen, s másodjára talán már együtt énekelhetjük!
Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes:
Ne szeressél kettőt-hármat,
Mert az egy is elég bánat.
Olyan bánat a szívemen,
Kétrét hajlott az egeken.
Ha még egyet hajlott volna,
s szívem kettéhasadt volna.
Jaj Istenem, hogy éljek meg,
Hogy a világ ne szóljon meg?
Jaj Istenem hogy éljek meg,
Hogy a világ ne szóljon meg?
Szól a világ, mit hajtok rá,
Úgy ég a tűz, ha tesznek rá
Egész világ rólam beszél,
De azt mind elfújja a szél.
Úgy kellett volna szeretni,
Hogy azt meg ne tudja senki.
Megtudta az egész világ,
S minden rosszat reám kiált.
