Csütörtöki bejegyzésem óta eltelt néhány nap. A coming out utáni kedélyek is csillapodni látszanak. Apa kezdeti zaklatottsága után, ma beszélgettünk kicsit. Azt kell mondanom, a látszat néha csal. Csatlakozom a sorba és erősítem azon véleményeket, miszerint az apák nehezebben fogadják el és dolgozzák fel a fiúk homoszexualitását. Egyelőre apa sem tudta túltenni magát a napokban.
Nehéz ilyenkor jól menedzselni. Falakba, idióta sztereotípiákba, információhiányba, félelembe ütközök. Egy részén, például az ismeretszerzésen könnyen lehet segíteni, de az összeomlott gyermekkép és annak elengedése a szülő feladata. Én igyekszem ehhez minden segítséget megadni. Nyitott és őszinte vagyok, az érzéseimről beszélek és arról, hogyan látom a világot. Mi az, ami fontos a számomra. A válaszokban leginkább a félelem hallatszik és a rögzült, a társadalmi elutasítottságból származó sztereotip elképzelések szintjén mozog. Nehéz ezek ellen küzdeni. A "baj" forrása pedig nem én vagyok, hanem a homoszexualitás mumusa. Szerintem már 20 évvel ez előtt is haladóbb lehetett a gondolkodás, mintsem, hogy a melegeket bűnözőkként, a Fertő személyes megtestesítőjeként, betegségek terjesztőjeként azonosítsák. Így arra gondolok, hogy ezek a szélsőséges képek azok, amelyek ilyenkor előkerülnek azért, mert kapaszkodók szükségesek ahhoz, "miért nem" lehet a gyerek meleg. Ebben a rendszerben pedig igen jól illeszkedő rémképek ideálisak erre a célra.
Elsősorban tehát ezek ellen kell tenni, hatni. Azt hiszem és azt gondolom, hogy a legtöbb szülő nem a gyereke iránt viseltetik másként, hanem azzal a képzeletbeli "ellenséggel", amit a homoszexualitásban látnak. És valóban nehéz feladat, hiszen az elutasítottság, amit a többség részéről tapasztalni lehet, nehezíti, sőt generálja ezeket a disszonáns érzéseket és gondolatokat. Nehéz feloldani az önmagunkban keletkező feszültséget, ami a kialakult valós kép és a normáink között alakul ki. Ebben áll mind az önelfogadás, mind pedig a gyermek elfogadása.
Nem tudom, milyen eszközök állhatnak rendelkezésre ennek megkönnyítésére. Én próbálok olyan példákat keresni, ami egy lehetséges utat mutathat. Hogyan és minek a hatására változott korábban a melegek megítélése, mi a helyzet most. Már említettem egy könyvet is, ami rövid és közérthető módon igyekszik összefoglalni a legfontosabb tudnivalókat. Bár szerintem túl határozottan és kvázi "erőszakosan" próbál jobb belátásra bírni, józan ésszel viszont felfogható, hogy ez a könyv azért íródott, hogy ilyen irányba befolyásolja a szülőt.
Ha hozzám hasonló érintett olvassa a soraimat, hasznosak lehetnek a korábbi tapasztalataim is. A "coming out" címkével ellátott bejegyzések alatt található még nhány ilyen témájú írásom. Tanácsként magamnak és másoknak is csak annyit tudok hagyni, hogy türelemmel, megértéssel és figyelemmel legyen a másik iránt. Ez vonatkozik szülőre és gyerekre egyaránt.