Vannak helyek, emberek, helyzetek, amelyek ismerősek. Nem azért, mert fotón már láttam vagy meséltek róla, hanem azért mert a napi rutin részévé válik. Ideig-óráig.
Vidéken az ember zu Fuß, gyalog jár leginkább. Én is gyalog jártam. Rögtön az elején kitérőt teszek. Kicsiként legalább 30 percbe telt, hogy elérjek az iskolába, a végére már elég volt fele annyi, 10-15 perc is. Ha már ismerős helyzetek, a reggelek ilyenek. Felkelés, tea, ruha, reggeli, fogmosás. Aztán irány a suli! Ez is rutinszerű, de télen hoz némi izgalmat, akár gyalog, akár valami mással közlekedik az ember.
Azt nem mondom, hogy órát lehet hozzám igazítani, de akkor minden reggel épp úgy esett, hogy mindig ugyanazon a 10-15 méteren találkoztam a munkából hazaigyekvő nénivel. 2-3 nap után már nagyon örültem és széles mosollyal kívántunk egymásnak jó reggelt. Így ment ez két kerek esztendeig. Később, mikor már gimnazista voltam, történt egy vicces dolog. A délutáni órákban találkoztunk, egy másik helyen. Ő munkába igyekezett, én meg egészen máshová. A délutáni napsütés vagy az arcom tévesztette meg, nem tudom, de a megszokott széles mosolyú jó reggelt! fogadott, mikor szembe találkoztunk, szemben az én "napszaknak megfelelő" köszönésemmel. Zavarba is jött, akár csak én. Nem csak ő volt a napi rutinom része, én is az övé és ez ezzel az aranyos találkozással derült ki. :)
Sok ilyen van még. Talán még két érdekesebb ezek közül. Az egyik egy idős egypetéjű (amennyiben ők az egyformák :P) ikerpár. Szerintem bőven 70 felett vannak már. Hasonló ruhákban szoktam látni őket, mindig kettesben. Azt hiszem bájosak így. Furcsa, hogy egy ekkora város, mint Budapest, nem tud elrejteni két embert előlem. Többször is találkoztam már velük, bár ez jól behatárolható. A környéken lakhatnak.
A másik inkább a megszokás dolgában analóg az előzőekkel. Egy időben, amikor két hétig naponta jártam végig ugyan azokat a pesti útvonalakat. Mivel én a menetrend szerinti buszokhoz kötötten tudok mozogni, könnyen lehet, hogy azokat a buszokat és villamosokat érem el minden nap. Egészen fura volt, hogy rajtam kívül mások is ott voltak a villamoson reggelente. Egy ijesztő, szoborszerű nő volt a másik kocsiban. Rondán kifestve és igen különcködő ruhákban. Nem volt hétköznapi látvány. Hát őt is láttam már azóta. A világ kicsi. Vagy túl jó az arcmemóriám. :)