Bár nem szolgálok és ezért ez nem is szolgálati közlemény, de szeretném magamat felmenteni és közölni: a jövő héten nyaralni megyek. Így aztán egy hétre elszigetelem magamat mindentől és mindenkitől, amivel amúgy az időm nagy részét töltöm. Például az internettől és a blogtól is érzékeny búcsút veszek. És ez az első alkalom, hogy ez gondot, komoly szervezést igényel, mert fontos leveleket is várok a jövő héten. Ezekről szeretnék a nyaralásom alatt is értesülni, ezért egy barátomat kértem meg arra, hogy egy átirányítással fogadja az én leveleimet is. Korábban ez nem jelentett problémát és érdektelen volt, hogy kik azok, akik nem érnek el. Azt hiszem, ez most sincsen másképp, inkább csak az zavar, hogy ott hever a levelem a számomra kulcsfontosságú információkkal. Telefonon pont annyira leszek elérhető, mint amúgy bármelyik másik hétköznapon. Semennyire.

Viszont pont ez a kiszakítás adja meg a nyaralás savát-borsát. Ilyenkor mindig eltelik a napom anélkül, hogy szükségét érezném akár a számítógépnek, akár a megszokott környezetemnek. Szeretek utazni és időt tölteni másutt. Izgatottság lesz úrrá rajtam, a félelmeim viszont most itthon maradnak. Jól bevált, ismerős helyre megyünk, rokonékhoz. Gyerekkorunkban, amikor még ezt is megengedhettük magunknak, évente jártunk strandolni, kikapcsolódni, nem mellesleg rokonokat látogatni. Amikor felidézzük ezt, mindig eszünkbe jut az autóskártyából hiányzó néhány lap, amit a vonaton hagytunk el, a közös esték, sütögetések, a sok strandolás. De a sánta lábú popcornosra már csak én emlékszem. A rokonok is kihalnak lassan, ezért ezek már csak emlékek maradnak meg nekünk. Most pedig ezeket eleveníthetem fel a jövő héten. 3 éve voltam ott utoljára, már hiányzik. Az országban kevés helyen érzem úgy, hogy otthon vagyok. Ez a hely, nagyon közel áll hozzá. :-)