Úgy tűnik a mai délelőtt, különös tekintettel a reggel, bőven szolgáltat alapanyagot, a mai bejegyzésemben megosztható gondolatokat. Szemezgetek a ma délután eseményeiből.

A ma hajnali elalvás előtt egy régi kedves dalt kerestem, amit kellően hosszúnak ítéltem, hogy elaludjak rajta. Mondanom sem kell, hogy utána is forgolódtam. De reggel ismét ezzel indítottam a napot.

R. ||: A hajnali szél háztól házig szalad,
Mindenkiről mindent tudni akar,
Képeket rajzol a homokba,
Könnycseppet a fáradt arcokra. :||

1. Aranyló késsel vágja szét az éjjelt,
Úgy űzi el a megnyúlt árnyakat.
Fehér kezét az ajkadig nyújtja,
Megérkezett a hajnali szél.

2. Az éj kezéből kilopja az órát,
A fejed alól kihúzza a párnát.
Sápadt lánggal izzik mögötted,
Hamuvá válik minden álom.

Persze az ágyban inkább átvitt értelmű jelentésekre koncentráltam, az ajtón kilépve rögtön megtapasztaltam, mennyire friss az idő milyen is a hajnali szél. Leginkább hideg. Megjegyzem, a hajnali szél nem csak a fáradt arcokra tud könnycseppet rajzolni. Valójában inkább érzem a dalban azt a túlterheltséget és gondokkal teli hétköznapokat,a miket én is megélek. A mai latin dolgozat pedig bőven adott okot aggodalomra. És mit ne mondjak, hiába változtattam meg az ébresztőhangomat, Micimackó és barátai is kevesek ahhoz, hogy kiugrasszanak. A "hajnali szél" viszont villámgyorsan húzta ki a párnát a fejem alól. És képes széttörni az álmokat is. Bár ez egyaránt igaz a latinra is.

A dal metaforáit kiválóan tudom adoptálni és átültetni a saját képeim közé ezért ma reggel különösen megtetszett a dal. Például rettentően szeretnék mindenkiről, mindent tudni. De a Hajnali Szél valaki más bőrébe bújt. A képek pedig könnyen kerülnek homok helyett az égre. Meg egyáltalán. Tényleg "(el)fáradt" vagyok. És tényleg hamuvá válik minden álom?

Dum spiro, spero. Ez lehetne az egyik fontos üzenete a latin órák kínkeserves nyűgének. Éppen ezt nem érzem. Azt hiszem, körvonalazódik, hogy az idei félévben lesznek teljesítetlen kötelező tárgyaim. Hiába értelmeztük a Nap erősödő sugarait isteni jelként, a dolgozatom is így fog ragyogni, nem így lett. Mégis, talán jobb kedvvel jöttem ki az óráról. Igaz a sírást elfojtva. Hogy én mennyire nem szeretem a latint és a latint tanulni ebben a formában... :S

Tehát inkább a reggeli is ennek a borzalmas 90 percnek az előképét vetítette előre. Az énekesmadarak és a simogató napsugarak viszont jó kedvre derítettek valamelyest. Úgy tűnik a tavaszi köntös most tartósabb marad, remélem, hogy kiélvezhetjük ezt a szép időt mindannyian. Sétával, biciklizéssel, szabadban töltött órákkal. Úgy tűnik, hogy az mosolygó napsugár talán tényleg jel. Nem a dolgozat tekintetében, hanem hosszútávú kilátások terén ad reményt. Talán azt is ki merem mondani, hogy amíg élek, remélek. Persze a latin ketteshez isteni csodára, nem csak jelre volna szükségem. A dalt pedig tessék sokszor hallgatni, mert az jó! :P Szívesen merengenék még róla, tényleg megfogott.

Végül tőlem szokatlan módon, csak egy sor és egy link a magyar költészet napjáról.