A mai napom igen kalandosan és eredményesen zárult. Este 8 óra van. A rádióban híreket mondanak, a család vacsorán is túl estünk. Mielőtt azonban erről írnék, szeretnék néhány jó hírt közzétenni.

Legelőször azt, hogy a magam számára javallott és szükségesnek ítélt pihenőidőszak beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Sikerült tisztáznom a gondolataimat, célokat tűzni és elfogadni a már teljesítetteket. Ezért volt szükséges a blogolás szüneteltetése is.

A nap ezen kívül is bővelkedett eseményekben. Például a városban vezettem, ami ellen egyébként minden zsigerem tiltakozik. Pedig lefulladás nélkül, törés nélkül, épen, egészben sikerült célt érnünk. A fokozott izgatottságomat már csak a tény tudta növelni, hogy találkozom a barátommal. Mint egy 20 éves bőrébe bújt 9 éves. Így viselkedtem. :P Nagyon örültem a találkozásnak és ezt nem is lepleztem. Sőt, beszereztünk néhány számunkra új dolgot, ami kipróbálásra vár. :P Hű! Ez nagyon izgi! :P És a séta a belvárosban néhány lopott öleléssel és puszival... :) Szárnyak nélkül is repülhetek! :P Újra szerelmes lettem ugyan abba az emberbe, akibe eddig is voltam. Létezik ilyen?

A lelki és érzelmi mélyrepülésemet és a mostani fellendülést egyaránt a folyamatos önismereti és önfejlesztési célú pszichoterápia váltotta ki. Természetesen ez szükséges volt mindahhoz, ami ma vacsora után történt.

Rendkívül jól ízlett a mai vacsora és ritkán ülünk le hármasban enni. Ma ilyen volt. Ezt az alkalmat ragadtam meg, hogy kicsit apával is beszélgessek. Bár nem beszéltünk össze, édesanyám hamar felállt az asztaltól, így adódott a lehetőség, hogy apukámnak is elmondhassam: meleg vagyok.

Ma élénken érdeklődött, hogy kivel találkozom, bár ismeri a barátomat, nem mondtam róla semmit. Így most kérdeztem meg, érdekli-e. A kezébe adtam a döntés jogát és lehetőségét. Igent mondott. Így elmondtam, hogy azzal a sráccal találkoztam, aki itt aludt, mert meleg vagyok. Férfi emberként és családapaként is nehéz lehet elfogadni a homoszexualitást. Az első kérdése és reakciója is váratlanul ért. Sokként érte, amire bevallom, nem számítottam. Így aztán rögtön leszögezte, hogy "ezzel a körrel" szakítani kell. És változtassak rajta, mert ez így nem mehet. Ez így nem jó. Szavaiból inkább aggódás és féltés hallatszik, mint elutasítás. Arra kértem, fogadja el, tolerálja és ha lehet értse meg. Számomra ez jelent teljességet. Így tudom megélni a boldogságot, a szeretet, a megértést. Bár ezeket a fülével bizonyára hallotta, remélem eljutott az üzenet lényege hozzá. A család fontossága, az egymás iránti szeretet fontossága. Úgy érzem, ilyen szellemben neveltek és most is ezeket látom megerősítve. Annak ellenére, hogy most kvázi elutasítás fogadta az előbújásomat, optimista vagyok. Ismételgette a  "megvernek" (kik? miért? - nem kaptam választ), "megölnek" (wtf? nem is értem ez miért jutott eszébe) típusú rövid és lényegre törő tőmondatait. Emelgette a társadalmi elutasítást is. Nem csak félt, de tájékozatlan is, kevés ismerete van róla. Előre látó voltam, korábban megvettem Fischer Eszter pszichológus könyvét, amely a  Meleg a gyermekem?! címet viseli. Remélem, hogy néha a kezébe veszi majd és őszintén, nyíltan, a megértésre való törekvéssel fog felém fordulni. Időt adok neki rá. Nekem is sok időbe telt, mire elfogadtam saját másságomat, még több, hogy meg is éljem azt. Az idő a rendelkezésére áll, ahogyan én is. Igyekszem minden segítséget megadni neki.

Boldog vagyok, mert őszinte voltam és nyíltan beszéltem az érzéseimről. Elégedettséggel tölt el. És bizakodó vagyok, hogy előbb vagy utóbb apám is megérti, elfogadja és természetesként kezeli majd. Számíthatok anyukámra és a bátyámra is. Remélem ők is számíthatnak egymásra.

És, hogy ma ezt megélhetem sokaknak tartozom köszönettel!