Az elmúlt időszakban inkább "megfigyelő" státuszban éltem/élem az életemet. Lelkemet próbálom a testemen kívül helyezni és hagyni, hogy az ár sodorja az üres, ámbár élettel teli testemet. Szürreálisabbnál szürreálisabb képekkel tudnám csak körülírni a mostani helyzetet. Éppen az ünnep is lehetett volna ilyen szürreális, ha hóesésben indulunk el locsolkodni.
A képen Salvador Dalí: Az emlékezet állandósága (Persistencia de la memoria) c. képe. Személyes kedvencem Az égő zsiráf. :)
Tehát megfigyeltem a körülöttem lévőket. Kisebb-nagyobb problémákkal küzdünk mindannyian, nap mint nap. Érdekes beszélgetéseket is folytattam. Így utólag azt kell látnom és elmondanom, a pozitív és erőt adó biztatásra való képesség mindannyiunkban ott van. Sokszor segítünk mi magunk, sokszor volna szükségünk, hogy segítsenek nekünk.
Mások inkább beburkolózva, eltemetkezve, álcselekvések mögé bújva igyekeznek célt érni, több-kevesebb sikerrel. Ez megint nagyon érdekes. Úgy tűnik, hogy az ünnepek okozta családi összejövetelek könnyen változtatják arcukat. Az egyik pillanatban békés, a másikban "nem". :D
Hát ennyit az ünnepről.
